Paradicsomos csirke

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
4 db csirkecomb, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomag pikáns paradicsomszósz, 4 evőkanál extra szűz olívaolaj, 1 maréknyi olajbogyó, 1 teáskanál oregánó, 3 szál kakukkfű, só, darált bors, 2 db paradicsom, 2 szál újhagyma

Elkészítése:
Vágjuk kétfelé a csirkecombokat, tegyük egy nagy tálba, majd csorgassuk meg olívaolajjal. Daráljunk rá borsot, szórjuk meg oregánóval és tépkedjünk rá a kakukkfűlevelekből. Keverjük jó össze, és tegyük a hűtőszekrénybe legalább egy órára, hogy a fűszerek íze jól átjárja a csirkehúst.

Forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat egy nagy serpenyőben, vagy lábasban, majd tegyük bele a befűszerezett húsdarabokat. Mindkét oldalát süssük addig míg piros nem lesz. Szedjük ki a serpenyőből egy tányérra, majd a sütőzsiradékba szórjuk a finomra összevágott fokhagymát. Ha szükséges pár evőkanál olívaolajat csorgathatunk hozzá.

Forrás: [origo]


Amikor a fokhagyma darabok sisteregni kezdenek, öntsük rá a paradicsomszószt, tegyük hozzá a kis kockákra felvágott friss paradicsomot, a felkarikázott újhagymát, és az olajbogyót. Daráljunk rá borsot, ízesítsük sóval, kakukkfűlevelekkel, majd helyezzük vissza bele az elősütött csirkecombokat. Fedjük le fedővel, és kis lángon pároljuk 15-20 percen keresztül.

Ha elkészült tálaljuk nagy tányérokra, köretnek petrezselymes burgonyát, párolt zöldségeket vagy rizst készítsünk hozzá.
Az ínyencebb ízeket kedvelők, pár szelet erős paprikát is főzhetnek a szószba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!