Az álmaid rólad mesélnek

Van egy társad, aki a lelked mélyén él. Sokkal bölcsebb, mint a hétköznapi tudatod. Képeket varázsol köréd az álmaidban: rólad mesél, az életedről, a magányodról, a szomorúságodról, elvarratlan múltbéli életszálaidról, a vágyaidról, a jövődről, a lehetséges életmegoldásaidról, a még magad előtt is rejtegetett élettitkaidról.

Az álmok felhívják magukra a figyelmet bizarr képi világukkal, különösségükkel, erőteljes érzelmi hatásfokukkal, és a hétköznapi világunkban megszokott tér-idő törvények semmibe vételével. Az Álmok Földjén szárnyaink nőnek és felreppenünk, régen meghalt ismerőseinkkel beszélgetünk, vagy olyanokkal találkozunk, akikkel a "való világban", tehát az ébrenlét állapotában, majd csak két hónap múlva fogunk megismerkedni. Járhatunk akár a saját temetésünkön is, elvegyülve a gyászolók között, és mindeközben élünk.

Az érzelmek álmainkban intenzívebbek lehetnek, mint éber állapotban. Kihatnak a testünkre is. Egy szenvedélyes ölelés álomképeit átélve a valóságban orgazmust élhetünk át. Üldöznek, és a rettenet foka vetekedik egy Hitchcock-film által keltett feszültség mértékével. Olykor dobogó szívvel, leizzadva riadunk fel ezekből az álmokból, és hosszú percekig csak nézünk magunk elé a sötétben, míg végre rájövünk, hogy "csak álmodtuk az egészet". Rutinos rémálom-átélők már azt is tudják, hogy ilyenkor jobb 4-5 percig ébren maradni, és úgy visszaaludni, mert ha erre nem ügyelvén azonnal visszazuhanunk az álomba, akkor az egész rettenet ott folytatódik, ahol a felijedéskor megszakadt.

Ebben a világban semmi sincs véletlenül. Az álom jelenlétének is van valami oka, célja. Hogy mennyire fontos fiziológiai jelenség, erre már nagyon régen rájöttek: egyfajta vallatási módszerként használták fel az ember alvási igényét. A fogoly, akit nem hagytak aludni, egy hét után éber állapotban hallucinált, majd körülbelül tizennégy nap elteltével meghalt. Úgy tűnik, aludni, álmodni legalább olyan fontos, mint hogy a szívünk ver, a gyomrunk emészt, a tüdőnk lélegzik.