Repülünk!

Vágólapra másolva!
Álomfejtőnk több mint tíz éve foglalkozik az álmokban megjelenő szimbólumok megfejtésével. Tar Ildikó nemcsak ír az álmokról oldalainkon, de konkrét álomelemzéseket is bemutat.
Vágólapra másolva!

Az első álomgazda: 28 éves férjezett nő.

Egy kastély hetedik-nyolcadik emeletének ablakában állok. Lenézek az alattam elterülő gyönyörű tavaszi tájra. Meleg szél fúj. Azért állok a párkányon, mert repülni fogok hamarosan. Széttárom a karjaimat, és már siklok is. Hihetetlen jó érzés! Siklok felfelé, aztán hirtelen lefelé, balra, jobbra. Uralom, és irányítom a szárnyalásomat. Az álom ritkán ugyan, de visszatér. Mit jelenthet?

Meglátások, gondolatok az álomról

Az ember ősi vágya a repülés, a földi korlátoktól, nehézségektől való megszabadulás. Álomban ez könnyedén sikerülhet.
Az álomgazda már jó ideje halogatja szellemi továbbfejlődését. Kissé földhözragadt életet élhet, és szoronghat a változásoktól, valamint attól is, hogy saját kezébe vegye az élete irányítását. Az álma szerint viszont itt az ideje a bátor - boldog - szabad szárnyalásnak, mert kézben tudja tartani az életét.
De lehet az álom egy jó szerelmeskedés emléke, vagy vágya is.

A második álomgazda: 36 éves férjezett nő.

Két álmomat írom le, mert úgy érzem, összefüggnek. Egy hónapon belül álmodtam mind a kettőt.

Repülőn ültem. Nagyon szorongtam a lezuhanástól, és ez nem is volt alaptalan, mert a gép már a felszálláskor is iszonyatosan zúgott és remegett. Végre fenn voltunk a levegőben, de kényszerleszállást kellett végrehajtanunk. Senki sem sérült meg. A váróteremben ettünk, várakoztunk a következő gépre.

A másik álmom: Egy mikrobuszban utaztam. Balról az ablakon át láttam a levegőbe emelkedni egy gépet. Rossz érzetem támadt: a gép le fog zuhanni, és pont ránk! Megállítottam a buszvezetőt, és elkezdtem kizavarni a kocsiból az utasokat. A gép megmerevedett a levegőben, mint egy felágaskodó pénisz, majd tényleg pont a mi buszunkra zuhant, jól fejbeverve azokat a kínaiakat, akik a figyelmeztetésem ellenére bent maradtak a hátsó ülésen, és szunyókáltak. Berohantam: semmi komoly bajuk nem lett.

Meglátások, gondolatok az álomról

Az álomgazda terveken töri a fejét. Vállalkozni szeretne valamire, talán függetlenebb, szabadabb életre vágyik, de ahogy az álmok mutatják, ennek még nincs itt az ideje. Még nincs meg ehhez az álmodó ereje, önbizalma, kitartása, céllátása. Jó, ha ezt belátja, mert ez esetben kisebb károkkal megúszhatja, nem történik nagyobb baj. Az, hogy a repülőtéren marad az első álomban, jelzi, hogy nem kell feladnia terveit, az élete mindenképpen változások előtt áll, de érdemes néhány dolgot önmagában számbavételezni, életét, terveit, identitását átvizsgálni mielőtt újra nekilendülne.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!