Szex-beszéd - csak őszintén

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Egyik stílusréteg sem jobb a másiknál, de vigyázzunk: mindenki ízlése más és más! Ami számunkra természetes, másokat könnyen visszariaszthat. És minthogy a szexről van szó, ezek a riadalmak akár a kapcsolat végéhez vagy a házasság tartós zavarához is vezethetnek.

A szókimondó
Juli szerette Andrást, s testestül-lelkestül átadta magát a fiúnak. Csodás éjszakákat töltöttek együtt, de Juli egyszer azt vette észre, hogy András trágár szavakkal beszél hozzá az ágyban. Elborzadt a kifejezésektől, amiket András a fülébe suttogott. Nem tudott úrrá lenni a felháborodásán, s veszekedni kezdett Andrással. Azt kiabálta, ő nem egy repedtsarkú némber, akivel így lehetne beszélni. András leforrázva ült az ágy szélén.



Stílusérzékre és lelki bátorságra is szükségünk lehet

A szexológusok számos, a fentiekhez hasonló példát mesélhetnének el, amelyek mind arról szólnának, hogy egy éppen kialakuló kapcsolatban vagy egy éppen megszilárduló házasságban egyáltalán nem mindegy, hogyan, milyen szavakkal beszélünk a szexről. A magyar nyelvben ugyanis különösen nehéz megfelelő szavakat találni a testi szerelem technikáira, s sokan vannak, akiknek eleve problémát jelent, hogy gátlás nélkül beszéljenek partnerükkel a szex variációs lehetőségeiről. Az a kérdés tehát, hogy miképp beszéljünk a szexről, több problémát is felvet.

A szexről egyrészt jól megválasztott, a partner érzékenységét nem sértő szavakkal kell beszélni - ez elsősorban stílusérzék kérdése. Az intim vágyak megfogalmazásához másrészt leplezetlen őszinteség is kell - ez lelkiállapot és lelki adottság kérdése. Az igazán érzékeny témák felvetéséhez harmadrészt pedig megfelelő alkalom szükséges - ennek kiválasztása pedig megint csak stílusérzék kérdése. A szexről folytatott valóban célravezető beszédhez ezek szerint legalább annyi stílusérzék kell, mint amennyi lelki bátorság? Igen, ez a kijelentés valószínűleg nem áll távol az igazságtól.

Az infantilis
Lacit mindig is elbűvölte Móni alakja. Főként a lány formásan gömbölyödő melleibe szeretett bele. Az első éjszaka nagyszerűen indult, a gyertyafényes vacsora után együtt mentek haza. A lány felhívta a lakásába a fiút, ahol úgy simultak egymáshoz, mintha már évek óta ezt tennék. Amikor Laci simogató keze Móni melléhez ért, a lány felnevetett. Azt mondta: "Már régóta látom, hogy mennyire izgat a cicim." Laci bénultan meredt a lányra. Irtózott attól, ha a szexről valaki infantilis szavakkal beszélt. Úgy érezte, semmivé lett a hangulat varázsa. Soha többet nem ébredt fel benne a vágy Móni iránt.

Az önhitt férfiak sértésnek veszik a vágyak megfogalmazását

Különösen azokat a nőket nyomasztja a szexről szóló őszinte beszélgetések hiánya, akik azt hiszik, párjuk eleve rossz néven venné, ha a számukra vonzó szerelmi praktikákról szeretnének velük szót váltani. Való igaz, még ma is vannak olyan férfiak, akik szentül hiszik, hogy a szexről velük aztán igazán felesleges beszélni, hiszen számukra nincs is mit mondani. Ők mindig a helyzet magaslatán állnak, s ők nagyon is jól tudják, mi a jó a nőknek. De olyanok is vannak, akik sértve érzik magukat, ha egy nő szexuális elvárásokat fogalmaz meg velük szemben. De az ilyen férfiakkal egyszerű a helyzet. Ha csak lehet, nem kell velük belebonyolódni semmilyen komolyabb kapcsolatba.
A probléma akkor kezdődik, ha a partnerek elvben készek arra, hogy beavassák egymást a legintimebb titkaikba is - csak épp a gyakorlatban nehezen találják a szót.

A beszélgetést sehogy sem lehet megspórolni

Ha a partnerek nem tudják megbeszélni egymással mindazt, ami foglalkoztatja őket, csak idő kérdése, mikor romlik meg kapcsolatuk. Ha belelátnának egymás gondolataiba, észrevennék, mennyire félreértik egymás jelzéseit. Még ma is sokan vannak, akiknek nehezükre esik szexuális témáról beszélni - különösen, ha nem kívülállók, hanem érintettek a kérdésben. Mert mit szólna a partnerem, gondolják, ha egyszerűen közölném vele, ezt így és így szeretném, ezt és ezt kérem, nekem így jó a szex? Nem olyan ez, mintha megrendelném a szolgáltatást?

Sok nő elvárná, hogy férje magától is tudja, mi a jó neki. De ha már mondania kell, hogy mi legyen, akkor semmi sem az igazi. Az ilyen nő számára kínos lehet a gondolat, hogy a férj most "megrendelésre dolgozik". A lelkileg feszült helyzetben pedig nem lehet mámoros a szerelem, de ez még nem azt jelenti, hogy nem volt értelme szólni. Ellenkezőleg: az első vallomást további őszinte vallomásnak kell követnie. Így lassan lépésről lépésre bomlik le a házastársak között a hallgatásból rakott fal.

A tárgyilagos
Andrea nagyra tartotta Sándort. Elbűvölték a közös színházi esték, a romantikus kirándulások. Amikor először felment a férfi lakására, úgy érezte, már teljes közöttük az összhang. Kezükben egy-egy pezsgőspohárral az ágy szélére ültek. Sándor a testek között kiépülő kapcsolatról kezdett beszélni Andreának. Kitért arra is, számára milyen a kielégítő szexuális kapcsolat. Szakszerűen beszélt, s a két test összesimulásának technikáiról szólva az orvosi nyelvben használatos kifejezésekkel élt. Andreában visszatetszést keltett ez a tárgyilagosság: olyan érzés kerülgette, mintha valamiféle vizsgafeladatot kellene végrehajtania, s úgy kellene gondolnia a testére, mintha tudományos kísérlet tárgya volna. Lassan visszahátrált a nappaliba. Ekkor találkozott utoljára Sándorral.


A szenvedély pillanataiban jöhet el az őszinteség ideje

Akik már régóta kínlódnak azzal, hogy nem tudják megbeszélni szexuális életüket, gyakran úgy érzik: mindig rosszkor és mindig rossz szavakat mondanak. A rosszul megválasztott szavak problémáját egyszerűbb kezelni. Egy tartós kapcsolatban többek között az a jó, hogy már ismerjük a párunk ízlését, s tudjuk, milyen stílusban lehet vele szót váltani az érzékenyebb kérdésekről. Van, aki a vérbő humorra vevő, s van, aki az illedelmes és szakszerű körülírásokat meri csak végighallgatni.

Szex-teszthttp://www.rentahost.net/szexterapia/tesztek/start.shtmlMolnár Tamás szakpszichológus tesztje, amely megmutatja, mennyire tájékozott a szexkultúra kérdéskörében.Verbális erotikahttp://www.korridorlove.hu/cikk.php?cikk=243A szex a fülek között - pontosabban az agyban - támad, a szexuális izgalom nem korlátozódik az erogén zónákra. Mindenekelőtt a fejünkben alkotott képek és elképzelések adnak szárnyakat erotikus vágyainknak, hozzák lendületbe hormonjainkat.További linkek szexualitás, nemi szerep témakörbenhttp://vizsla.origo.hu/static/tudomany/tarsadalomtudomany/szociologia/szexualitas,_nemi_szerep/

A legtöbb szexuálterapeuta azt vallja, a testi szenvedély pillanatai a legalkalmasabbak a megfelelő üzenetek kibocsátására. Ha valamilyen titkos vágyunk van, a legegyszerűbb a két test összesimulásának mámorában utalni erre. Esetleg szavak nélkül: pusztán a saját mozdulatainkat és a partner rezdüléseit összehangolva. De a szenvedély pillanataiban a nyílt, máskor trágárnak ható beszéd is megengedett lehet. Az izgalomtól elfúló hangon elsuttogott vágyak az ilyen helyzetekben többnyire semmilyen megütközést sem keltenek. Sőt, sok pár gyorsan ráérez az ilyenkor kimondott szavak varázslatos hangulatára. Ha minden jól megy, a vágyak szenvedélyek diktálta kifejezése akár még a szexuális öröm egyik különleges forrásává is válhat. Az egymás iránti teljes bizalom perceiben a leplezetlenül nyílt szavak segítségével ugyanis ugyanolyan izgatóan lemeztelenedhetünk egymás előtt, mintha a ruháinkat vetnénk le.

Vannak azonban olyanok is, akikben annyira erősek a szexről folytatott beszéddel szembeni gátlások, hogy a szenvedély pillanataiban sem mernek megnyílni a partnerük előtt. De számukra is létezik megoldás.

Akár papírra is vethetjük a problémáinkat

A pszichológusok az ilyen helyzetben a gyógyító erejű beszélgetést javasolják. Érzéseinket persze nem igazán szoktuk megvallani magunknak, s vágyaink hangos megfogalmazása esetleg még nagyobb nehézségekbe ütközhet. A szakember szerint előfordulhat, hogy két év is eltelik, amíg legbensőbb vágyainknak hangot merünk adni.

Martica Heaner: 7 perc szextitokhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=16349%26tag=1A szerelem ezer arca: szexualitás és párkapcsolathttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=46647%26tag=1Milyen szerepe van a szeretetnek és a szerelemnek személyes identitásunk és kapcsolataink alakulásában?Mit ne mondj szex közben?http://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=46276%26tag=1Tabutémák a szexbenhttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=29405

Akiken azonban csak a rendszeres, egyre feltárulkozóbb beszélgetés terápiás hatása segíthet, később nem érzik, hogy elvesztegették volna ezt az időt. A még zárkózottabbak pedig akár írásban is megszabadulhatnak gátlásaiktól. Kezdetben magunknak írjuk le mondandónkat, majd kérjük meg partnerünket is ugyanerre. Ha mindketten egyszerre vetjük papírra érzéseinket, utána rögtön el is olvashatjuk egymás írását. Ez nagyban hozzásegíthet bennünket a problémák megbeszéléséhez.
De akárhogyan jutunk is el addig, hogy végre a szexben is őszinték tudunk lenni egymáshoz, valami mindig elengedhetetlen lesz. Bíznunk kell társunkban s el kell fogadnunk másságát. Meg kell hagyni őt olyannak, amilyen, s így kell örömet adni neki, s így kell örömet kapni tőle.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!