Felejtsd el a tökéletes pasit!

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az atlétikus fizikum

Forrás: ORIGOA húsos bicepszek és a halálosan vonzóan tagolódott hasizmok igazából akkor régen voltak létfontosságúak, amikor szerelmünk még a vacsorának való őstigrist kergette egy bunkósbottal, vagy amikor éppen a barlangi medvétől kellett megvédenie bennünket. Bármilyen szexi legyen is az a hasizom, amint éppen kifeszül, amikor gazdája átcsavar egy labdát a hálón a strandröplabda-bajnokságon, ez még nem árulja el azt, mennyire jó a sírig tartó boldogság megteremtésében. Aztán meg: minden szerves anyagon kifog az idő vasfoga, így a bordás hasizmok és dagadó bicepszek is megroggyannak. A korral jár, ugye. Ha a külseje miatt imádjuk csak, teste hanyatlásával a mi vonzalmunk is csökkenhet. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy Tökéletestest Úr nem lesz elnéző velünk, ha konfekcióméretünk visszafordíthatatlanul 40-esbe vált. Felejtsük el tehát a sztár atlétát! Sokszor a "testi kihívásokkal" jókedvűen és öniróniával küszködő pasi az, akinek elegendő türelme lesz ahhoz, hogy végeláthatatlanul fogócskázzon majd csemetéjével.

A trendi öltözék

Mint ahogyan azt mi, nők tudjuk, a márkás öltözékekkel való ruházkodás iszonytatóan költséges, és a hibátlan ápoltság elérése nagyon időigényes. Emese felidézte azt a sokkot, amint újdonsült férje költekezésének tanújává vált. Emberünket a Playboy magazin "sznob férfiaknak" rovata egészoldaláról húzták ki, még az angol öltöny halszálkái is elborzadtak, ha véletlenül fölösleges hajlongásba kezdett viselője (gyerek után rohangálni?!). - Azt tudtam, hogy fontos a megjelenés a munkája miatt, de elvakációzgathattunk volna abból az összegből, amit egy öltönyre költött.
Maradjunk inkább a természetes elosztásnál: ő tudja, hogy a nő ruhatára fontosabb, mint az övé. És végül: mindketten tudjuk, hogy ruhatáraink a sorban csak a törlesztőrészletek és a rezsi után következnek.

Egy nagy presztízsű beosztás

Forrás: ORIGOA jövedelmező beosztások nagy áldozatokkal járnak együtt. A munka mindenekelőtt, minél több idő távol a kedvestől, mobiltelefonok, melyek éjszakai hívásokra is vevők, csipogók és laptopok, amik mind azért vannak, hogy még a szabad időben is elvonják a gazda figyelmét családjáról. Hajónyi szolgálati autó jár, szabadság nem! Kívülről és távolról nézve vonzó, belülről és feleségként szemlélve a dolgokat elkeserítő. Az ilyen feleségek kispadosok a kezdőjátékos mobilokkal szemben. Egy olyan pasi azonban, aki beosztja munkáját, és mindig marad elég ideje és egója párjára, sokkal jobb választás.


Egy szuperautó

Persze hogy jól nézünk ki egy nyitott Porsche anyósülésén, amikor még a hajunk is lobog! De egy szuperpasi szuperautóval nullává zsugorodik, ha elemes autó után kéne rohangálnia. Egy férfi, aki a luxusautóját férfiassága meghosszabbításának tekinti, nem fogja jól érezni magát egy családi autó kormánya mögött, amikor a hátsó ülésen esetleg ott figyel két gyerekülés és a múlt heti Happy Meal maradéka. Egy olyan férfi azonban, aki képes lemondani csodás autójáról azért, mert felesége esetleg főállású anyaságba kezd, az az igazi választás.

A Facér Pasi válaszol

Önbizalomhiányban szenvedsz? Nem tudod, hogy működik a pasik agya? Szeretnéd, ha olyan valaki adna tanácsot, aki meg van arról győződve, hogy mindenhez ért? Írj levelet a Női Lapozó Facér Pasijának, aki sohasem téved, ráadásul él-hal azért, hogy női gondokon segítsen!


Egy hibátlan családfa

A tökéletes férfinak tökéletesek a rokonai, nincsenek veszélyt jelentő ex-párjai, és szülei soha nem avatkoznak be a fiatalok dolgaiba. A mesében talán így van, de nem a valóságban. Egy férfi, akinek nincsenek csontvázak és őrült nagynénik a szekrényében, múltja pedig nagy traumáktól mentes, tökéletes választásnak tűnhet, de valójában ő egy abszolút tapasztalatlan ember, és nem felkészült rá, hogy a hosszú távú kapcsolatokat érő krízishelyzeteket kezelje. A nagyszerű férj nem kínálja ezüsttálcán a tündérvilágot, hanem mellettünk áll és segít megbirkózni a valódi világgal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!