A pszichológus válaszol

Szerintem ez egy nagyon jó dolog, hogy interneten is lehet személyes problémákkal foglalkozni. Az én nagy problémám az, hogy állapotos vagyok, de még korai. Férjnél vagyok, és nagyon félek ettől az egész dologtól. Tudni kell, hogy voltam már terhes, de sajnos elvesztettem. Szóval most megint ugyanaz a helyzet van, de az első után félek az egésztől. Mert ami történt, azt nagyon nehezen dolgoztam fel. Miután megvolt a műtétem, utána úgy döntöttem, hogy most akármi történt, át kell esnem rajta. Szóval találkoztam nagyon kedves emberekkel, és most nagyon jó munkám van. Szóval nem akarom hosszúra írni a levelem, de most mikor úgy érzem, hogy előttem áll az élet, a siker és persze fiatal vagyok, szóval úgy érzem, hogy még ezzel ráérünk. Viszont nagyon félek megint attól az egésztől, amin keresztül kellett mennem, és tudom, hogy most nem kell, csak ha úgy döntök. Szóval a segítségére lenne szükségem. Tudom, hogy ezt nekem kell megoldanom, de nagyon nehéz, és ezt nem hiszem, hogy sokan megértenek, mert ezt csak az tudja megérteni, aki már benne volt. Előre is köszönöm, és várom a levelet.

Azt írja, hogy nem hiszi, hogy sokan megértik, mert ezt csak az tudja megérteni, aki már benne volt... Azért én azt hiszem, hogy az élmények - a jók és a rosszak is- átadhatók, és hogy képesek lehetünk beleérezni a másik örömébe vagy szomorúságába is, akkor is, ha éppen azt a helyzetet nem élhettük át.

Úgy érzem, hogy az első - kívánt - terhesség elvesztése nagyon megviselte, és az segített a nehéz időszakban, hogy elhatározta, valamit kezdenie kell magával - és ahogy írja, sikerült is jó munkát találnia és sikerekre számíthat. Érthető, hogy az újabb terhesség megijesztette, hiszen valószínűleg nem tervezték, jelenlegi életét nem anyaként képzeli el, de ijesztő a műtét is. Most úgy érezheti, hogy az újra megtalált egyensúlyát veszélyezteti a baba vállalása, de az elvétele is. Ilyenkor tényleg nehéz jó döntést hozni. Könnyít a helyzeten, hogy férje maga mellett van, és mindkét irányú döntését elfogadja. Persze, ezzel nehezíti is a döntést, hogy nem foglal határozottan állást, mit is szeretne. Végül is a gyerekvállalás
kettőjük közös ügye. Ha ilyen korai szakaszban van a terhesség, akkor van idejük együtt gondolkodni, mérlegre tenni a dolgokat. A túl korán és meggyőződés nélkül vállalt gyereknek nem lesz könnyű dolga, érezni fogja, hogy nem is volt rá olyan nagy szükség. Ez is lehet egy szempont.
Írjon, ha tovább gondolkodott a dolgon.

Üdvözlettel,
Lust Iván

* * *

27 éves vagyok, főiskolai végzettségű, csinosnak mondott, nagydumás, érzéki külsejű. Mostanság a sokadik pasimat vesztem el, nem tudom, miért. Barátaim azt mondják, túlzottan kimutatom érzéseimet. A pasik nem szeretik, ha lógnak rajtuk. Hát nem tudom. Megpróbáltam önérzetes lenni, szigorú, az sem vált be. Ha alámentem, egyszer csak azon kaptam magamat, hogy rettegve ülök otthon a telefon mellett, és várom, hogy hívjon. És persze, nem hív.

A szexben többnyire megvoltunk egymással, ha létrejött valamilyen hangulat - nem tudom pontosan leírni, miből is áll - akkor elkezdtem úgy érezni, most itt van az igazi, ez csodálatos. És pár hét vagy hónap után szórakozottá vált, elfeledkezett a megbeszélt találkozóról, egyre több sürgős dolga volt - végül befejeztük. Egyikük egyszer azt mondta: valahogy sok belőled. Elveszed a levegőmet. Nem értem, miért mondta ezt. Én csak azt akartam, hogy minél többet legyünk együtt.

Szüleim elváltak, apám hamar meghalt. Alig emlékszem rá, de mindig hiányzott. A szaga, a mozdulatai - vagyis hát, amikről azt hiszem, hogy az ő szaga, az ő mozdulatai voltak. Anyám soha nem heverte ki a válást és apám halálát. Ma is én vagyok egyetlen támasza.

Nem tudom, mit kellene változtatnom, hogyan kellene élnem, hogy tartós kapcsolatot tudjak fenntartani.

"Ha létrejött valamilyen hangulat" - valami, ami a maga számára fontos volt, akkor azt hihette, megtalálta, amit keresett. Ezt talán a levelében említett vesztesége magyarázza - valamire rátalál, amit mindig is keresett -, de hát a partner valószínűleg nem készült erre a szerepre, ő talán - más előtörténettel - más hangokat és más illatokat keresett, és meglepve vette tudomásul, hogy szinte tőle függetlenül, maga elkezdi úgy érezni, révbe ért, otthonosan viselkedik, mint aki végre lehorgonyzott. Talán ez magyarázhatja a sietős távozásokat. Meg még egy dolog. Ha tényleg maga az édesanyja egyetlen támasza, nem könnyű önálló, komoly lekötöttséggel járó kapcsolatot fenntartani, olyat, ami távolítja anyjától.

Mit gondol ezekről?

Üdvözlettel,
Lust Iván

Vissza a lelki tanácsadóba