Válás után

A problémám az, hogy idén májusban váltam, és egyedül nevelem 9 éves kislányomat. Mostanában egyre több vele a gond, nem akar tanulni, csak a szükségeseket, hétfőn már úgy kezdi a hetet, hogy mikor lesz már péntek. Sajnos az apja ilyen, örökölte tőle, egyáltalán hogyan tudnám rábeszélni arra, hogy tanuljon?

Tisztelt Asszonyom,

Bizonyára nehéz egyedül fenntartani és nevelni lányát, de neki kilenc évesen szintén igen nehéz lehet felfogni, feldolgozni, hogy szülei között ekkora hasadás, szakadás történt. Nem ír részleteket, de gondolom, nem konfliktusmentes az sem, ahogyan a gyerek láthatja az apját.
A szülők válása - bár sokszor tényleg elkerülhetetlen - a gyerekek számára nagyon "nehezen emészthető" dolog. Ugyan ritkán fogalmazzák meg (minél kisebb a gyerek, annál kevésbé), hogy a válással van bajuk, mégis erősen kihat rájuk. Nyugtalanság, figyelemzavar, éjszakai félelmek, úgy nevezett rossz magatartás stb. jelentkezhetnek. Mindezek a viselkedésben és az érzelmekben, no meg a teljesítményben megjelenő tünetek a gyerekben zajló belső konfliktusra mutatnak. Ezért nehéz, vagy éppen nem lehetséges őket "rábeszélni" a jobb magatartásra, nagyobb teljesítményre, hiszen nem "szándékosan", akarattal "rosszak".
Ha egy felnőttnek van bánata, sérelme, vívódik valamivel, akkor gyakran támadnak panaszai, de többnyire képes úgy-ahogy megállni a helyét munkában, családban. A gyerekeknél ez még nem várható el. A kisebb gyerek szomorúsága, esetleg depressziója gyakran ingerlékenységben, nyugtalanságban jelenik meg - rossz lesz, "hisztis" lesz.
Érdekes lenne megtudni, miért várja a lánya annyira a pénteket. Elsősorban nyilván azért, mert jön két "iskolamentes" nap, de lehet, hogy azért is, mert Önnel tud többet együtt lenni a hétvégén.
Nehéz feladat egy gyereket karban tartani, rendelkezésére állni, amikor mi magunk is ilyesmire szorulnánk. Mégis, amivel tényleg lehet segíteni a gyereknek ilyenkor, az az érzelmi támogatás, a közös bánat közös "emésztése". És ebben könnyítené az Ön helyzetét, ha nem azzal magyarázná a tanulási problémát, hogy a gyerek az apjára hasonlít. Ez ugyanis még tényleges hasonlóságok esetén sem magyarázza a teljesítmény romlását, viszont olyan megállapítás, amiből nem lehet tovább lépni, tovább gondolkodni. Lehet viszont haragudni a volt férjére - a gyereken keresztül. És sokkal nehezebb együtt érezni a gyerekkel, akit épp úgy megrázkódtatás ért, mint Önt.

Üdvözlettel,
Pszimail (L. I.)

Vissza a tanácsadó oldalára