Amazon vagy királylány

Vágólapra másolva!

A férfias nőkről és az esélyegyenlőség útjairól szóló cikksorozatunk első részében a női harciasság kultúrtörténeti gyökereit jártuk körül.

Az egyik, gyakran emlegetett motívum a férfiasság elvesztésétől való félelem. A férfiasságot - úgy tűnik -sok minden fenyegetheti, és fenntartása érdekében semmi sem drága. A férfias teljesítmény a vadászat, a harc, a testi erő és a szexualitás területén mindig is vetélkedés tárgya volt, és nincsen ez másképp a mai, teljesítményorientált társadalomban sem. A napokban olvashattunk legnagyobb példányszámú napilapunkban egy írást az orosz újgazdagok nehéz életéről és arról a szorongásról, amit az üzleti vacsorákhoz társuló erotikus szaunázás nyilvánossága okoz a derék üzletembereknek. Ez a fajta férfiasság azonban csak meghatározott jellegű, hagyományos nőiesség jelenlétében működik. A férfiak uralmát megkérdőjelező harcias nők valóban veszélyt jelentenek az ilyen macsó szexualitás számára, hiszen az a férfinak alárendelt nőkkel kapcsolatban alakult ki. Talán ezért is születik olyan sok lealázó vicc a nők rovására. Izgalmas kérdés viszont, hogy miért nem hallunk érdemi női vicceket, amelyek a férfiakat teszik nevetségessé. Pedig a nőknek is megvan a véleménye a dicső férfiakról, a pasikról. Taburól lenne szó?

Hímnem - nőnem

A nemek közötti egyenlőség követelése sok szinten jelenik meg - és például a választójog vagy az egyenlő teljesítmény egyenlő bérezése területén aligha kifogásolható. A nőiség és férfiasság kapcsolata azonban jóval bonyolultabb ezeknél. Ugyancsak a pszichológiából tudhatjuk, hogy a férfiasságot a nőiség hagyományos jellegzetességei is képesek elbizonytalanítani. A nő rejtélyes, kiszámíthatatlan, van benne valami ősi, netán primitív, ősanya és szerető egy személyben - ilyen zavarbaejtő dolgokat gondoltak a férfiak a nőkről. Persze, még hosszan sorolhatnánk a különféle, néha közhelyszámba menő elképzeléseket, állításokat, amelyekben a mindenkori férfiak igyekeztek nőtársaikat meghatározni. Valószínűleg hasonlóan járunk, ha a nők férfiakról alkotott elképzeléseit kezdenénk leltárba venni. A modern társaslélektanból és a versekből tudjuk, hogy mások pillantása - ahogyan szemlélnek bennünket, és amilyennek látnak bennünket - nagymértékben befolyásolja azt, hogy mi magunk mit gondolunk saját magunkról, és azt is meghatározza, hogy milyennek fogjuk mutatni magunkat. Minden férfi-nő találkozáskor az egymásról alkotott - gyakran közhelyes - elképzelések közötti csata zajlik, miközben a személyes kapcsolat épül. Ebben a küzdelemben ritkán kerül sor ütésváltásra, a harci manőverek a legtöbbször a hétköznapi beszélgetés fordulataiba burkolt udvarias, hízelgő vagy esetleg ironikus, csipkelődő gesztusok és megjegyzések formájában zajlanak. A rejtett küzdelem eredménye mifelénk a leggyakrabban egy bizonytalan kompromisszum, amelyben kölcsönösen elismerik a másik félnek a neméhez kötődő előjogait - miközben a felek magukban azt gondolnak, a másikról, amit akarnak. A férfiak önkéntelenül - és titokban - összehasonlításokat tesznek más nőkkel, népszerű szex-bálványokkal, de legalább is valamilyen rövidebb, "gyorsírásos" megjegyzést futtatnak át agyukon a másik fél hangsúlyos vagy halványabb nőiségével kapcsolatban. Ennek tükörképe a női oldalon is gyakran lejátszódik - esetleg azzal a rejtett diadallal, hogy miközben elfogadják a nőknek kijáró udvarias férfigesztusokat (amelyek egyértelműen kijelölik a nő helyét a nemek rangsorában, amit a személyi szám első - kettes - jegye is leszögez) - magukban ilyesféléket gondolhatnak: jól van, hagyjuk rá, legyen igaza, mit várok tőle, hiszen pasi, és nem is rossz. Hogy mindeközben mit érezhetnek még a nők, arról pszichológiai vizsgálatok is tájékoztatnak.

Beszéljünk a férfiak nyelvén?

Ejtsünk szót arról az alternatíváról, amit korábbi cikkünkben az amazonokkal jelképeztünk. Ez pedig a férfiakkal minden területen versenybe szálló nő. A kigyúrt, hatalmas izmokat fejlesztő, ám közben csábosan mosolygó nők a testépítő magazinokban jól illusztrálják ezt a törekvést. Az üzenet: nekünk is vannak izmaink, mi is tudunk erősek lenni. A nők megjelenése a hagyományosan férfias munkakörökben hasonló jelenség, amit csak kis részben indokolnak munkaerő-piaci tényezők. Az előző részben idézett feminista weboldalak egyike-másika is ezt az ideológiát hirdeti, és indoklásukban megtalálhatjuk mindazokat a valós sérelmeket, megaláztatásokat és tényleges fizikai bántalmazásokat, nemi erőszakot, amit a nők, pusztán a "gyöngébb" nemhez tartozásuk miatt folyamatosan elszenvednek. Az erőszakosan közeledő férfit karatefogásokkal harcképtelenné tévő nő látványa meg is nyugtatja háborgó igazságérzetünket, mégis, van valami különös félreértés a férfiakkal a férfitulajdonságok megszerzése útján szembeszállók törekvéseiben. Amikor precíz történelmi adatokkal bizonyítják, hogy a nők az ókortól napjainkig remek harcosok lehetnek, akkor végeredményben elfogadják a férfitulajdonságok szokásos felértékelését. Mintha a nő értékét az emelné a férfiakéval egy szintre, hogy mindazt képesek megtenni, amit a férfiak. Ebből a nézőpontból mindaz, ami a nőt nem csak kulturálisan, hanem alkatilag is megkülönbözteti a férfiaktól - a sajátosan női értékek -, kevésbé lesz fontos. Ez a törekvés lehet egyféle válasz és szembeszegülés a tetszési szindrómával.

Mi lesz velem, ha nem tetszem?

A "tetszési betegség" arról a kultúránkban a nők számára szinte előírt hozzáállásról szól, amely szerint a nő legfontosabb feladata az, hogy külsejével, belső tulajdonságaival és viselkedésével tetszeni akarjon. Hogy számára a mások elismerése, tetszése legyen a legfőbb cél. Ennek érdekében valódi érzelmeit, különösen ha azok negatívak - harag, düh, lehangoltság stb.- még önmaga előtt is elrejteni kényszerül. Különféle vizsgálatokkal már régen bebizonyították, hogy a negatív érzések elfojtása akár különféle megbetegedésekhez is vezethet. Érzelmeink erőteljes szabályozásának egyéb "költségei" is vannak, például emlékezetünk is károsulhat, ha egy megterhelő helyzetben igyekszünk visszafogni, elkerülni a heves érzelmeket. A nőkkel szemben érvényesülő társadalmi elvárás a "legyen mindig szép, legyen mindig kedves" értelmében pedig szinte kötelezővé teszi az ezzel ellentétes érzelmek elnyomását. A vizsgálatok szerint a "tetszési szindrómában" szenvedő nők számára sokkal nagyobb a depresszió és az evési zavarok kockázata.
Ugyanakkor a harag vagy dühösség fontos érzelmi minőségünk, amelynek nagy értéke van a kapcsolatok szabályozásában. A megfelelően kifejezett indulatok segítenek megtisztítani egy kapcsolatot a félreértésektől, hamisságoktól, és így jótékonyan hatnak a kapcsolat alakulására. A mosolygásra kényszerített nők ezzel szemben kénytelen valamiféle hamis önképet kialakítani magukról. A felnövekvő lányok többsége hagyományosan azt tanulja meg, hogy szándékait, érdekeit főként közvetve, manipulatív eszközökkel érvényesítheti. Az izomzat növesztése vagy a harci technikák elsajátítása lehet egy válasz erre a helyzetre - kitörés az alárendeltségből -, aminek komoly értéke van közvetlen veszélyhelyzetekben. A társas élet legtöbb területén azonban sokkal konstruktívabb lenne, ha a nemek egyenrangúsága a nők és férfiak sajátos értékeinek megőrzése mellett valósulna meg.

Hogy ez milyen nehézségekkel jár, arról a következő cikkünk szól majd.