Ha emberek és értékeik ellen irányuló durva támadást, agresszív magatartást tapasztalunk, hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy ilyesmire csak olyan személyek képesek, akiknek erre hajlamuk van. Született bűnözők, ahogyan egy filmcím is sugallja. A pszichológusok nagy része is azzal foglalkozik, hogy kiderítse, milyen személyiségen belüli adottságok, személyiségvonások jellemzik azokat, akik ilyen cselekményeket követnek el. Sok értékes adat gyűlt össze például arra, hogy bizonyos kisgyermekkori, sőt csecsemőkori megrázkódtatások, a gyöngéd, emberséges bánásmód hiánya hogyan vezet oda, hogy a felnövő gyermek mások közelségét fenyegetésként, támadásként éli át - és ennek megfelelően számunkra indokolatlannak tűnő agresszivitással reagál. Ezek azután személyiségvonássá válhatnak, amit a széthulló társadalmi környezet, a szegénység, az antiszociális kortárscsoport visszaigazol, megerősít, mint az életben maradás lehetséges útját. Látni kell azonban, hogy a "született bűnöző" meghatározás még ezekben az esetekben sem érvényes, hiszen a személyiség kialakulásáért kezdetben azok a személyes és társas hatások felelősek, amelyeket végül is a társadalom hoz létre.
A kilencvenes évek megdöbbentő drámája, a szerbiai-boszniai háború borzalmai szemünk láttára játszódtak le. Azt láttuk, hogy hosszú évtizedek óta békésen együtt élő emberek, gyermeküket gyöngéden szerető édesapák estek vadállati kegyetlenséggel egymásnak - és egymás gyermekeinek, családjának. Olyan emberek, akiket családjuk, környezetük mindaddig átlagosnak, normálisnak látott. Ezekre a történelem kezdete óta észlelt jelenségekre kialakult az az elképzelés, hogy az emberben mindezek a vadállati tulajdonságok benne lakoznak, és csak a nevelés, a civilizáció állandó felügyelete képes sakkban tartani a bennük lakó gonoszt. Az elmúlt évtizedek pszichológiai kísérletei azonban meglepő felismerésekkel szembesítenek bennünket.