Boldogság-tanfolyam haladóknak

Vágólapra másolva!
A hetedik év válságév a szerelemben. Ahhoz, hogy ne vigyük szakítópróbára a régi szerelmet, kapcsolatunknak hét szinten kell erősnek lennie. Nagy segítség, ha korai fázisában felismerjük a gyenge pontokat - akkor könnyebb lesz a  megoldás is.
Vágólapra másolva!

Ágyjelenetek

A szexuális együttlétek száma önmagában nem jelez bajt, ha mindketten elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel. Ha izgatónak és vonzónak találjuk a másik testét, illatát, ha a szexmentes napokon is szívesen csókolózunk, nem kell aggódnunk. Természetes, hogy néhány hónap után alábbhagy a mindent elsöprő vágy, ám nem törvényszerű, hogy a szenvedély néhány év alatt kiégjen a kapcsolatból! Sok pár az első hónapok, évek múltával a meghitt együttlétek mélységeiben sokkal intenzívebb örömöt lel.

Tünetek
Ha azt meséled a barátnődnek, hogy a pároddal szinte testvérként, szex nélkül éltek egymás mellett, akkor baj van! A szexuális gyönyört hosszú ideig egyetlen egészséges ember sem tudja elutasítani. Lehetséges, hogy a tested hamarabb észrevette, hogy nem vagytok egymáshoz valók, mint a lelked? Lehet, hogy már egy másik férfira vágysz, de még nem találtad meg az új partnert, ezért vagy a régivel?

Terápia
Először önmagadban kell tisztáznod, miért utasítod el az együttléteket! Talán tudat alatt megorroltál a párodra, és így akarod büntetni? A saját nőiességedbe vetett hited omlott össze, és már nem tartod magad elég vonzónak? A megoldást az őszinte beszélgetés hozhatja meg, és az, ha tudatosan odafigyeltek arra, hogy visszacsempésszétek életetekbe a szenvedélyt.

Sportos romantika

Szerelmedet számtalan kis aprósággal jelezheted. Nem elég kimondani a "szeretlek"-et, mert ez már nem okoz öt hónap után extázist. Abban sem lehet bízni, hogy a párod szavak nélkül is tudni fogja, milyen fontos számodra. A romantika azonban a férfiaknak nem biztos, hogy a gyertyafényes, rózsaszirmos vacsorát jelenti. Ha ki akarod fejezni a szereteted, gondold végig, mit szeret csinálni a párod, milyen őrült kalandokat éltetek át szerelmetek hajnalán. A férfiak is szeretik, ha kényeztetik őket, és kedvelik azokat a nőket, akik még a gondolataikat is kitalálják.

Tünetek
Ha már egy ideje nem foglalkoztat, mivel csalhatnál mosolyt párod arcára, az rossz jel. Az együttélés könnyen ellustítja a párokat, hiszen, ha nincsenek randevúk, nem kell ünneplőbe öltöztetnünk sem a külsőt, sem a belsőt. Elmarad a virág, a kölcsönös kedveskedés, és ha nem figyelsz oda, örömtelenné válhat közös életetek is!

Terápia
Lehet, hogy elegendő lenne megsütni kedvesed kedvenc sütijét vagy elsétálni egy kettesben eltöltött piknikre a parkba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!