Kösz, jól megvagyunk!

Időnként olyat teszünk, hogy magunk is megbánjuk, olykor idegenként állunk saját cselekedeteink előtt, néha meg nem értjük magunkat. A csúcs, amikor hitetlenül azt kérdjük magunktól: ez én voltam? A többszörös személyiség már nagyon régen foglalkoztatja ez embereket. Hogy hogyan alakul ki, és hogy mi a szerepe a különféle énállapotoknak az életünkben, arról Szendi Gábor pszichológus mesél.

Az első eset még a francia forradalom idejéről származik: a leírás szerint egy német lánynak, francia arisztokrata menekültek hatása alá kerülve, hirtelen kettőzött személyisége alakult ki, melyek között spontán "ingázott": egyik személyisége maradt, ami volt, a másik azonban folyékonyan beszélt franciául, arisztokratikusan viselkedett, és a németet francia akcentussal használta.
A többszörös személyiségek igazi korszaka a 19. század második felében köszöntött be, amikor a hipnózist ismét alkalmazni kezdték. Eugene Azam francia sebészprofesszor írta le Felida X. nevű betegét, akinek egyik állapota egy apatikus, éles testi fájdalmaktól szenvedő, állandóan aggodalmaskodó személyiség volt, amely olykor minden előjel nélkül 2-3 perces, mély álomba zuhant, amelyből aztán egy életvidám, kacagó személyiség ébredt fel.
Később Jules Janet pszichiáter, Pierre Janet bátyja írta le Blanche Wittman esetét, aki a híres Jean-Martin Charcot egyik kedvenc betege volt a Salpatriére kórházban éveken át. Charcot hisztériás betegeivel minden héten bemutatót tartott hallgatóinak és a "művelt nagyközönségnek" hisztériás és hipnotikus jelenségekből. Blanche beleunva a sok éves mutatványosdiba, megszökött. Janet hipnózisban feltárta a nő második személyiségét, amely Louise nevet kapta.

Pierre Janet már külön kórtermet tartott fent többszörös személyiségű betegeinek. Egyik kedvence Léonie volt, akit korábban mások, majd Janet is sokszor hipnotizált. A nőnek három személyisége volt. Léonie csak önmagát ismerte, míg második személyisége, Léontine ismerte önmagát és Léonie-t is. Idővel egy harmadik Léonie is felbukkant, Janet a nő automatikus írása révén fedezte őt föl. Ez a harmadik Léonie ismerte mindhármójukat, de őt a másik két személyiség nem ismerte. Ezzel Janet leírta azt a furcsaságot, amit később gyakran tapasztaltak többszörös személyiségűeknél, hogy bizonyos - általában a "jó" - személyiségek nem ismerték a "rosszakat", míg a "rosszak" ismerték a "jókat".

A "többszörös személyiség" diagnózis létjogosultságát tagadók manapság joggal vetik fel, hogy ezek a korai leírások valójában hipnotikus jelenségek voltak, melyeket akaratlanul is a kezelő orvos alakított ki. Ezt erősíti Jules Janet egyik betegének az esete, akit ő "mesterséges Felidának" nevezett el. A nőt Marcélinenak hívták, és mai diagnózis anorexia nervosa lenne. A nő hónapokon keresztül egy falatot sem evett, és lassan már halálra éheztette magát, mikor Janet hipnotizálta, és ebben az állapotban hajlandó volt enni. Lassan kialakult egy kettős élet: nappal Jules, majd később Pierre 10 éven át reggelente a nőt hipnózisba vitték, aki életvidám, energikus nőként tevékenykedett egész nap, majd este visszaesett korábbi passzív, depresszív állapotába.
Hasonló "műtermék" kétszeres személyiséget írt le August Forel is. Esete, M.Z. hajadon, fiatalkorában diákok hipnotikus alanyává vált, majd Párizsba ment, ahol spiritiszták és jövendőmondók kezébe kerülve cirkuszokban lépett fel "szomnambulikus" jövendőmondóként. Karrierje koronázásaként Charcot osztályára került, ahol tagja lett a charcot-i elméletet demonstráló hisztériások csapatának. Ezen "továbbképzések" során kialakult egy második személyisége is, L.F, akinek életéről M.Z. mit sem tudott. L. F. festőművésznő és leszbikus volt, vonzotta a Hold és az éjszakai élet. Mikor Forel kiderítette M.Z. kettős életét, a nő nem akarta elhinni, amit hipnotizőre megtudott tőle - róla. Végül mégis hitt neki, mert ez megmagyarázta számára azt a furcsaságot, hogy egy nap a zsebében talált egy fényképet, amint egy festőállvány előtt áll palettával a kezében, de a kép elkészültére nem emlékezett.