Az ima erejéről

Hogy Isten van-e vagy nincs, tudományosan nem vizsgálható, mert sem igazolni, sem cáfolni nem lehet. Vizsgálhatóbbnak tűnik az a kérdés, vajon az ima valóban hatásos-e. Már a XIX. században felvetette egy természettudós, hogy az ima gyógyhatását vizsgálni lehetne úgy, hogy egy egyházi és egy világi kórház többéves halálozási adatait összevetik. A vizsgálatot akkor nem végezték el, helyette jól lebunkózták a szerzőt. Nemrég hasonló ötlettel állt elő egy Indiában sokat utazgató biológus. Tapasztalta ugyanis, hogy Indiában minden család azért imádkozik, hogy fia szülessen. Előkapta hát az indiai és angol születési statisztikákat, mert úgy vélte: ha az ima hatásos, akkor Indiában az angol statisztikákhoz képest több fiú kell hogy szülessen. Ám mindkét országban a jól ismert arány jött ki: 106 fiú jutott 100 lányra.

A látszólag egyszerű kérdés tulajdonképpen elég bonyolult. Úgy tűnik, elég venni két betegcsoportot, és az egyikért imádkozni, a másikért nem, aztán a végén összehasonlítjuk a végeredményt. Az összes ún. "távgyógyítási" vizsgálat erre az egyszerű modellre épül. Távgyógyításnak nevezzük azt, amikor valaki egy másik ember egészségéért a távolból szakrálisan ritualizált mentális erőfeszítéseket tesz. Amiért általában a "távimát" választják a kutatók a vizsgálat tárgyának, az abból fakad, hogy mint mindennek, az imának is erős placebo hatása volna. Ha valaki tudja, hogy érte imádkoznak, ez önmagában gyógyító hatású lehet, akár működik az ima, akár nem. A tudományban egy igazi vizsgálat a kettős vak kontroll modellre épül, vagyis sem a betegek, sem a kezelő orvosok nem tudhatják, kiért imádkoznak és kiért nem. Akikért nem imádkoznak a távolból a felkért gyógyítók, azok alkotják a kontrollcsoportot. De máris itt az első probléma. Ki garantálja, hogy a kontrollszemélyekért ne imádkozzon a családja, rokonai, barátai? Senki. Ezért a kutatásban ezt "háttérimának" szokták nevezni, vagyis valójában a kutatók által szervezett "extraima" hatását lehet csak mérni. De van egy teológiai szempontból sokkal aggályosabb kérdés, ami mellett érdekes mód a mindig hívő emberek által végzett vizsgálatokban rendre nem vettek tudomást. A probléma nevezetesen Isten mindenhatóságában rejlik. Isten nyilvánvalóan tudja, hogy kísérletezni akarnak hatalmával, s a kísérletezők nem tudhatják, mi neki erről a véleménye. Pl. etikusnak tartja-e, hogy egy betegcsoporton csak azért ne segítsen, mert a kísérletezők értük nem imádkoznak. A probléma kicsit nyersebb megfogalmazását adta egy szerző, aki szerint ezek a vizsgálatok úgy tekintik Istent, mint egy imával működtethető gépet, vagyis, mintha Istent az emberek tetszésük szerint irányíthatnák.

A New Age nevében történtek is meredek túlkapások ez ügyben. Parapszichológiai lapokban rendre jelennek meg olyan "vizsgálatok", melyekben megsebesített egerek sebgyógyulását imával serkentik, baktériumok szaporodását Istenhez való fohásszal gyorsítják fel, s az imádkozott növények is gyorsabban nőnek. Ez Isten teljes profanizálása, mindez az imába vetett hit nevében történik. De nagyszabású vizsgálatok végeztek embereken is.