Szakítani, vagy szabadon engedni

Egy fiatal lányban azért is felmerülhet a szakítás gondolata, mert szeretne szabadon élni, és megtapasztalni a világot. A párja talán csak egy dolgot tehet: azt, hogy elengedi. Olvasónk levelére válaszol a Facér Csajszi.

Szia, kedves Facér Csajszi!

Nagyon el vagyok keseredve, ezért írok neked.

A párommal másfél éve vagyunk együtt. Ebből az első négy hónapban minden nap találkoztunk, ekkor végeztem a főiskolán, és otthon voltam. Szeptemberben visszatértem Pestre, ő pedig otthon maradt tanulni. Minden nap rengeteget beszéltünk, és szinte minden héten úgy alakítottam a programomat, hogy már csütörtök este haza tudjak menni hozzá és csak hétfő reggel jöttem vissza. Tehát nem mondható igazi távkapcsolatnak, hiszen a hét felét együtt töltöttük.

Fél év után már minden ilyen hosszú hétvégét teljesen együtt töltöttük, együtt feküdtünk-keltünk. Minden tökéletes volt. Nagyjából egy hónapja felköltözött hozzám Pestre, és sikerült teljesen berendezkednünk. Találtunk neki iskolát és munkát is. Az iskola szerintem nem tetszett neki, egyre inkább elkezdte hanyagolni, és ráadásul úgy dolgozott, hogy reggel mikor én mentem dolgozni még aludt, és minden nap éjfél körül végzett. Mindig elmentem érte, hogy legalább akkor együtt legyünk, és ne kelljen egyedül hazamennie.

Most pénteken is eddig dolgozott, majd éjjel egy körül beszéltünk, hogy elmennek a munkatársaival egy "ismerkedős buliba". Ez nem is lett volna baj. Azt mondta, kb. két óra múlva jön. Én hajnali hatig folyamatosan hívtam, de nem vette föl.

Már nem tudtam él-e vagy sem, teljesen kiakadtam. Aztán miután felhívtam egy ismerősét, ő körbe telefonált mindenkit, és végre valaki szólt neki, hogy vegye föl a telefont. Ekkor a legtermészetesebb módon közölte, hogy ő jól érzi magát, és nem kell aggódni érte. Aztán végül is reggel kilenckor jött haza, és elmondta, hogy nagyon jól érezte magát.

Szakított velem, mert gondolkodnia kell. Most bekerült egy új közösségbe, ahol nagyon jól érzi magát. Még egyelőre velem lakik, de megkért hogy ne hívjam egyáltalán, és kerüljük egymást, és el akar költözni.

Az édesanyjával és a húgával is ugyanígy viselkedett, két hét távollét után egy fél napra ment csak haza, és köszönés nélkül jött vissza tegnap egyedül, nélkülem. Reggel találkoztunk, és rettenetesen bántott, ahogyan beszélt velem.

Én nagyon szeretem őt, ő az életem, az első szerelmem. Ő 19 lesz, én 23 vagyok. Biztos vagyok benne, hogy szeret még. Nem értem, hogy miért akar szakítani. Azt mondja, mellettem "be van korlátozva". Ez alatt ő azt érti, hogy nem kellene érte mennem, és nem kellene hívogatnom, ha esetleg nem jön haza reggel. Nincs benne elég felelősségérzet, az biztos. Mindenki azt mondja, hogy nem érdemel meg engem. Tőlem mindent megkap, minden házimunkát elvégzek helyette, ő otthon nem csinál semmit.

Ennek ellenére nekem ő az igaz, és vissza szeretném kapni.

Úgy gondolom, egy pár napig kerülnöm kell, hátha elgondolkozik ezen, hátha hiányzok neki. De lehet, hogy jól fogja érezni magát az új barátaival, és nem kell neki család. Nem tudom, hogy hiányzok-e neki egyáltalán. Eddig minden nap a másfél év alatt legalább telefonon beszéltünk, nagyon nehezen bírom ezt nélküle. Sokat sírok, nem tudok mit kezdeni egyedül. Nagyjából egy hasonló levelet írtam neki is, ma reggel adtam oda. Hátha elgondolkozik ezen. Nem zavar, ha a barátaival jár bulizni, de ezért nem kell eldobnia a biztos és szerető hátteret.

Nem tudom hogy mit csináljak.

Kérlek segíts,
Zoli

Kedves Zoli!

A legelső, ami szembetűnt nekem a leveledből, hogy te már családon gondolkozol, mert azon tűnődsz, vajon ő szeretne-e családot.

Nos, ő még csak 19 éves és most került fel Budapestre alig pár hete. Ez azt is jelenti, hogy rengeteg új inger éri. Emellett a kora alapján is azt kell mondjam, körül kell még néznie a világban. Nem igazán lep meg, ha ő nem tervez még családalapítást és inkább most élni szeretné az életét, élvezni a lehetőségeket. Tudod, persze van olyan, aki ezt úgy is meg tudja élni, hogy közben társa és kapcsolata van. Egy biztos, most ő úgy érzi, hogy korlátozod, korlátozva van az élete, és függetlenségre vágyik. Efölött nem tud egy nap, vagy egy hét alatt dönteni. Ez nem azon múlik, hogy tudja-e értékelni a szeretetet, kedvességet és figyelmességet, amit tőled kap. Lehet, hogy ezt majd csupán 10 év múlva tudja majd átgondolni.

Az az igazság, hogy ahhoz, hogy valaki a "nagy Ő" legyen, meggyőződésem, hogy mindkét félnek éreznie kell ezt. Ez kicsit fura, hogy miközben el akar taszítani magától, te úgy gondolod, hogy ő a "nagy Ő"... Miből gondolod, hogy ő a nagy Ő? Te is rendkívül fiatal vagy még, és ez a lány még csak az első szerelmed.

Keresgethetnénk sok-sok vers között és dalszövegekben, több helyen is megtalálhatjuk a gondolatot: egy kapcsolat, szerelem felbontása, szakítás után jön rá az ember (legyen férfi vagy nő), hogy pontosan mit is nyújtott neki az az emberi viszony, és hogy mit is veszített vele.

Nagyon keveseknek adatik meg az a ráérzés és bölcsesség - főleg 19-20 évesen -, hogy értékelni tudja, mit dob el magától, amennyiben egy társat, szerelmet elküld. A tapasztalatokat meg kell tapasztalnunk, sosem kapod meg mástól, nem lehet könyvekből megtanulni. S ha meg is kapod, sosem fogadod el, ez emberi tulajdonság. Persze ez hasznos, mert ha mindig elfogadnánk, akkor lehet, hogy jó értelemben vett változásokat sem tudnánk megélni.

Van egy másik nagyon érdekes gondolat: ha valaki el akar menni tőled, engedd el, mert ha igazán a tiéd, vissza fog térni hozzád; ha nem tér vissza, sosem volt a tiéd.

Ez most egy olyan gondolat volt, ami biztos, hogy nagyon felbosszant, mert túl általános, és nem enged túl sok érzelmet az életedbe, higgadtságot követel.
De tényleg ezt tanácsolom: a szerelmet minél inkább magadhoz akarod láncolni, annál jobban fog küzdeni a szabadságért.

Próbálj meg lazítani!

Nagyon drukkolok!
Csókol a Facér Csajszi