Egyedül is megy

Néhány évtizeddel ezelőtt szégyennek számított pártában maradni. A mai kor "vénlányai" viszont sokszor nem kérő hiányában, hanem saját döntésüknek megfelelően élik le egyedül az életüket. Egy amerikai párkapcsolati szakértő szerint ennek - egyes esetekben - a "kapcsolat-fóbia" lehet az oka.

"Ha az a cikk témája, hogy egy egyedül élő, negyvenes nő csak megkeseredett, munkamániás vénlány lehet, akkor rossz helyen jársz. Én remekül érzem magam a bőrömben így is"- mondja Ildikó, aki egy multicég középvezetője, saját bevallása szerint napi 10-12 órát dolgozik, de kiterjedt baráti köre van, gyakran jár színházba, moziba, szeret utazni.

Ahogy elmesélte, egyetemista korában még azt tervezete, hogy férjhez megy, és gyerekei lesznek. "Az élet azonban másként intézte. Előbb jutottam jó álláshoz, mint az a srác, akibe szerelmes voltam. És miközben én már a közös otthonért güriztem, ő még mindig csak kísérletezgetett. Semmi váratlan nem volt abban, hogy szakítottunk."

Ildikónak azóta csak "rövidtávú" szerelmei vannak. "A forgatókönyv szinte mindig ugyanaz: ismerkedés, kiismerés, kiábrándulás. Az utóbbi 20 évben csupa kishibás és totál defektes pasival hozott össze a sors."- jelenti ki Ildikó, aki ezzel együtt többször elmondja, hogy boldog és teljes életet él.

Fóbia? Csak csináld, és elmúlik

Ildikó valószínűleg "elkötelezettség-fóbiás" - legalábbis Elina Furman, amerikai író, párkapcsolat szakértő MSN-en megjelent cikkében leírt tünetegyüttes alalpján mindenképpen. Eszerint egyre több nő éli le úgy az életét, hogy nagyon is tudatában van az elkötelezettség-fóbiájának. A szerző úgy véli: ezek a nők azt hiszik, hogy kapcsolatban szeretnének élni, de következetesen eltaszítják maguktól jelölteket.

Elina Furman egy listát állított össze a kapcsolat-fóbia tüneteiről.

Eszerint, ha valaki az első szerelmi láz elmúltával máris unni kezdi a kapcsolatát, vagy rendre olyan fiúkba szeret bele, aki a számára elérhetetlenek - tehát házasok, vagy földrajzilag, esetleg lelkileg nagyon távol vannak, kezdhet gyanakodni, hogy fóbiás.

De az is erre utal, ha egy nő túl hosszú, és gyakorlatilag teljesíthetetlen listát állít össze az ideális férfi kívánatos tulajdonságairól, vagy ha házasságban élő barátai kapcsolatát unalmasnak találja, és úgy érzi, túl kevésben egyeztek ki.

A kapcsolat-fóbiásoknak kiterjedt baráti köre van, és vannak köztük olyanok is, akik alkalmasak romantikus kapcsolatokra.

Gyanús, ha egyszerre több vasat tartasz a tűzben, vagy ha az utolsó barátodat nehezen felejted el.

A szerző szerint "csak csinálni kell", vagyis ismerkedni, barátkozni, eközben elfogadni a bizonytalanságodat. Elina úgy gondolja, a legfontosabb, hogy legyünk magabiztosak, ügyeljünk a körülményekre, de csináljuk! A szerző szerint tehát az elkötelezettség-fóbia legjobb ellenszere, ha vállaljuk az elkötelezettséget, és a tévedés lehetőségét.

Két félből lehet tökéletes egész

C. Molnár Emma pszichológus szerint viszont túlzás lenne ezt jelenséget fóbiaként kategorizálni: úgy gondolta, hogy a jelenség alapvetően arra vezethető vissza, ha a kötődés, és az elköteleződés értékként vállalása, felhígul.

"Olyan, mintha folyton újra lehetne kezdeni mindent, az életet, a kapcsolatot - mondja a szakember. "Egyfajta értékrend váltás játszik jelenetős szerepet ebben, hiszen erős kötődéssel születünk, amit úgy hívnak: magzati lét, majd anya-gyerek kötődés. Ez egy nagyon szoros kapocs, erre épülnek ki további kötődéseink, a világhoz, személyekhez, hivatáshoz. Ezeknek a kötődéseknek a fellazulása történik meg egyes esetekben annyira, mintha ez nem is képviselne értéket, nem is lenne vállalható" - magyarázza a szakember.

C. Molnár Emma szerint az, aki az elérhetetlen után ácsingózik, nemhogy nem fél az elköteleződéstől, pont ellenkezőleg: egy nagyon érdekes, és szoros kötődési formában él. "Mondjuk egy olyanban, mint amikor az ember apáca. A kötődés szoros - csak éppen nincsen meg benne a valóság próbája."

A pszichológus nem tartja megoldásnak, hogy bárki is erőltessen egy kapcsolatot, és "akkor majd kinő ez a képessége." Úgy véli, a lelki fejlődésünk elakadásának okait kell feltárnunk, és ezzel kell közelebb jutni annak a belső igénynek a megvalósításához, ami egészséges magként ott feszül benne.

"Be kellene vallani, hogy önmagam kevés vagyok ahhoz, hogy teljességet éljek át az életben. Ez csak a másikkal kiegészítve sikerülhet. Hozzáteszem: ez nem könnyű, hiszen a világ most azt sugallja, hogy bárki kiteljesedett lehet önmagában is."