Szépségkirálynő a zongoránál

- Szentpéteri Csilláról úgy hírlik, sikeres a művészetben, sikeres a magánéletben. Elárulná a receptet? Hogyan lehet összeegyeztetni a karriert a családdal, úgy, hogy egyik se szenvedjen csorbát?

- Bevallom: nehezen. Néha nagyon szenvedek ettől a kettősségtől - mindkét területen szeretném a maximumot nyújtani, s persze a zene is, a családom is teljes embert kívánna. Ez hatalmas energiákat követel lélekben és fizikailag egyaránt. Tisztában vagyok vele, hogy ha az ember minden fronton 100 százalékot akar teljesíteni, egy idő után összeroppan, de próbálom magam megóvni ettől. Ebben nagyon sokat segít az a rengeteg szeretet, amit a családomtól és a közönségtől kapok.

- Üzenet című albuma semmihez nem hasonlítható, ami a magyar kortárs zenei palettán előfordul. Hogyan viseli mindezt a művészeti céh? Nem bélyegezték "populáris zenének"?

- Nem hiszem... Nekem nagyon komoly zenei múltam van. Mielőtt valami újba kezdtem volna, mindent megtanultam az alapokról, a klasszikus stílusról. Ezzel a CD-vel sem valami felületes tömegzenét hoztam létre, ami által ismertebb és népszerűbb lehetek. Számomra az volt a fontos, hogy a klasszikus muzsikát másképpen, új hangszerelésben, új felfogásban szólaltassam meg. Az igényes kultúrához egyébként ragaszkodom. A populáris jelző is csak most és nálunk ilyen rosszízű - a romantika idejében például a popularitás az elitet jelentette. A felső tízezer annak idején Mozart zenéjére szórakozott, táncolt. Én sem teszek egyebet, mint hogy a klasszikus zenét és a klasszikus szerzőket nem misztifikálom. Miért volna szentségtörés újra feldolgozni egy darabot, ha nem veszek el semmit az eredeti jelentésvilágból, sőt hozzáadok valami újat?

- Honnan jött az ötlet?

- Ugyanazt a klasszikust az évszázadok során rengeteg művész játszotta el - nüansznyi különbségektől eltekintve, ugyanúgy. Engem egy idő után nem elégített ki, hogy szolgai módon utánuk játsszam. Ha pedig én így vagyok vele, miért lenne másképp a közönség? Azonkívül szeretném, ha a komolyzene szélesebb körben népszerű lenne, s nem tartanák anakronisztikusnak, idejétmúltnak. Egy hosszú munkanap után, azt hiszem, az ember nem egy negyvenperces Sosztakovics-darabot szeretne meghallgatni, hanem könnyebb, hangulatosabb három-négy perceseket. Úgyhogy jobb oldalamon az Operaház kamarazenekarával, bal oldalamon egy ritmusszekcióval játszom, a számok közben pedig zenei érdekességekről mesélek a közönségnek.

- A közönség hogyan fogadta ezt az anyagot?

- Engem is meglepett, mennyire jól. Annak idején szép sikereket értem el a komolyzenében, de ennyi szeretet még soha nem kaptam a közönségtől. Két óra után még mindig tapsoltak, még mindig nem akartak elmenni, még mindig várták a ráadást. Pedig az ember ilyenkor már sietne a kabátjáért, rá akar gyújtani, vacsorázni szeretne... mégis. A koncert után pedig napokig sms-ek és e-mailek tömegét kaptam. Nem szégyellem, majdnem elsírtam magam. Hihetetlen érzés volt

- Néhány évvel ezelőtt mint magyar szépségkirálynő került be a köztudatba. Milyen élményeket hagyott ez Önben?

- Volt benne jó is, rossz is. A szépségkirálynő-választás után elindult egy gusztustalan sajtópropaganda, azt írták, bunda volt az egész, protekcióval győztem. Hirtelen ízléstelen, bántó hangú cikkek tömegei jelentek meg rólam - a mai napig nem tudom, miért. Akkoriban ez nagyon fájt, nagyon rosszulesett. Kis vidéki lányként feljöttem Makóról, és elvittem az első helyet a sok pesti szépség elől. A koronát mégis úgy tették a fejemre, hogy sok örömem ne teljék benne. Az önbizalmamnak ez nagyon rosszat tett, rengeteg tépelődés, kétség követte. Szerencsére mindig erős tartással megáldott nő voltam, úgyhogy túltettem magam rajta, s így visszatekintve inkább kellemes, mint kellemetlen emlék maradt az a nyár.

- Az a tény azóta mit sem változott, hogy feltűnően csinos, szép nő. Vajon a látvány mennyiben játszik szerepet koncertjei sikerében?

- Hogy milyen arányban, azt nem tudom, de biztos, hogy ez is hozzájárul. Igyekszem is vigyázni rá, őrizni, amennyire lehet. Ezenkívül nagyon fontos számomra, hogy milyen ruhában lépek a közönség elé. Saját öltözéktervező nőm van, aki csodálatos kreációkat készít a számomra. Így teljesen biztos lehetek abban, hogy ha elmegyek egy bálba, senki nem fog szembejönni ugyanolyan ruhában, ráadásul enyém lesz a bál legszebb estélyije. Van egy kialakult színvilágom - idegenkedem az erős színektől, nagyon szeretem viszont a törtfehéret, a halványkéket. Mindig szerepel vendégművész a koncertemen, s mialatt ő fellép, én átöltözöm. Olyan színű ruhába, amely majd jellemzi a következő darabokat. Csak legyen mind olyan "szentpéteris".

- Könnyű lehet Önt öltöztetni, hiszen lányosan karcsú. Pedig már édesanya...

- Bizony! Kristóf egy csoda. Az apukájára hasonlít, de a szeme az enyém. Egyszerűen gyönyörű kisfiú - ezt nem az anyai elfogultságom mondatja, sokszor kislánynak nézik, mert annyira szép. Hatalmas lelke van, és csak bámulom, milyen intelligens, tapintatos. Amikor alszom, lábujjhegyen járkál a szobában, nehogy felébresszen. A múltkoriban elnézegettem őt, amint a kertben játszik, s valahogy olyan egyedül volt... Egy ideje forgatom a fejemben, hogy kellene neki egy kistestvér. Mindig is nagycsaládot, sok gyereket szerettem volna. De ez a döntés hatalmas felelősséggel járna. Két gyerek mellett már biztosan nem bírnám ugyanezt a terhelést a munkában.

- Hogyan lazít? Ha akad egy kis szabadideje, mivel tölti el?

- Mostanában bolondja vagyok a különféle számítógépes játékoknak. Lehet, hogy viccesen hangzik, de csodálatosan kikapcsolnak, és segítenek az ellazulásban. Talán mert a játék teljes koncentrációt igényel, s nem engedi, hogy a gondolataim az aktuális problémák felé kalandozzanak. Imádom a különféle ásványokat, köveket, ezeket gyűjtöm is, és apró dísztárgyakat készítek belőlük. Más anyagból is, ha meglátom valamiben a fantáziát. Ez elszórakoztat, és a végeredmény nagyon jól mutat a lakásban. Ki ne felejtsem a vezetést, ami külön élmény számomra.

- Irigylésre méltóan teljes életet él.

- Mostanában én is így érzem. Azt hiszem, ez az a harmónia, amit egész életemben kerestem.