Az ausztrál énekesnőt a művészi
célú meztelenkedésre régi
barátnője, a színésznő Lisa B vette
rá. Ő egyébként arról híres, hogy
szerepelt a Bridget Jones naplója című filmben,
és a brit bulvársajtó szerint egy ideig
járt András herceggel is. Lisa B tervei szerint a
könyvben az egykori Duran Duran-főnök, Simon Le
Bon felesége, Yasmin, a dizájner Bruce Oldfield
és a Benetton első emberének
számító Flavio Briattore képei
szerepelnének majd.
Sokan már most azzal vádolják Kylie Minogue-ot, hogy Madonnát akarja utánozni, aki a '90-es évek elején jelentette meg nagy botrányt kavart Sex című fotóalbumát . Persze Kylie már régóta tervezte, hogy pőrén is a kamerák elé áll, hiszen a tavalyi év végén egy női fehérneműket népszerűsítő reklámfilmben mutatott meg majd' mindent, ami aztán annyira jól sikerült, hogy a brit közszolgálati televízió nem volt hajlandó műsorára tűzni. A 30 másodperces kisfilmet így csupán a mozikban és az interneten lehetett megtekinteni , de így is általános tetszést keltett, főleg a férfiak körében.