Pintér Tibor: Valami nagy dolog vár még

Válásoddal kapcsolatban számtalan cikk és interjú látott napvilágot. A nyilatkozataidból sokak számára úgy tűnhet: felszínes fiú vagy...
- Hogy egy interjúból végül hogyan jövök ki, nagyobb százalékban múlik az újságírón, mint rajtam. Az egyik cikkben felszínesnek tűnök, a másikban emberinek, a harmadikban jópofának, a sokadikban végtelenül ellenszenvesnek és nyálasnak, mert az újságíró éppen nem szimpatizált velem. Ez így működik, de nem baj. Nagy hitem van önmagamban, és sok tartalékom, sok csodám, amivel még meglephetem a világot.

Nem annyira az újságírók véleménye érdekelne, sokkal inkább a tiéd. Felszínes fiú vagy?

- Sok dologban az vagyok. Sőt, mondhatjuk, hogy első körben általában felszínes vagyok. Ha azonban ekkor nem lohad le az érdeklődésem, elkezdek mélyebbre ásni. Így voltam a Cyrano című musical rendezésével is. Első olvasatra cinikusan és szkeptikusan álltam a szövegkönyvhöz. Másodszorra érdekelni kezdett. Harmadszorra pedig beleszerettem. De ténykérdés, hogy sok mindenbe belekóstolok, és kevés dologban mélyedek el.

Mi az oka a nagy kóstolgatásnak? Mindent ki akarsz próbálni, hogy könnyebben választhass?

- Lehet, hogy nagyképűségnek hangzik, de szerintem nagyon sok mindenhez van érzékem. Egy picit a komolyzenéhez, egy picit a musicalhez, picit a rendezéshez, a csapatszervezéshez, a versmondáshoz, elég jól sportolok, lovagolok, gitározgatok... Azt azonban én is tudom, hogy előbb vagy utóbb szelektálnom kell. Nem lehet mindent, mert a vége tényleg az lesz, hogy csak egy picit. Sokáig kerestem azt a valamit, amiben speciálisan jó lehetek. Abban már biztos vagyok, hogy ez a terület a zene, az éneklés. Itt szeretném megtalálni és kifejezni az egyéniségemet. Ha ehhez kapok egy bázist, akkor ki tudok teljesedni művészileg.

Melyik zenei műfajban szeretnél otthonra találni?

- Rövid távú célom, hogy elkészítsek egy szólólemezt. Gitárszóval és magyaros nótákkal. Ezzel visszanyúlok a gyökereimhez, hiszen középiskolás koromban hajnalig szórakoztattam tábortűz mellett a barátaimat. Ez a műfaj hozzám tartozik, és szeretnék belőle még ebben az évben egy nagyon igényes anyagot összeállítani. Régi vágyam a táncdalénekesi karrier, és sok kolléga biztat, hogy megállnám a helyemet. Hosszabb távon pedig, ha Isten is úgy akarja, a klasszikus műfaj mellett kötelezem el magam. Énektanárnőm, Misura Zsuzsa szerint minden adottságom megvan hozzá, hogy idővel jó operaénekessé érjek be. Elsősorban nemzetközi porondon, hiszen Magyarországon nagyon nehezen fogadnák el, hogy kicsit a Jaj, be sugár ez a cigánylány-t éneklem, kicsit pedig a Don Carlos-t. De ez valóban távlati cél, 35-40 éves koromban majd elkezdek gondolkozni, hogy még mindig akarom-e.

Most elsősorban musicalszínészként tartanak számon, a távlati terveidben mégsem említetted ezt a műfajt.

- Nem véletlenül. Azt gondolom, hogy a musicalszínészet mint olyan, Magyarországon nem létezik. Ez egy angolszász műfaj, ami eléggé távol áll a magyar lélektől. Egyszerűen nincs rá igény, vagy csak minimális. Mondjak példát? Janza Kata - Pintér Tibor-est vidéken, egy művelődési házban. A megrendelő kérése: félórás musicalműsor. Az első húsz percben különböző amerikai musicalekből adtunk elő - gyér taps. Aztán elkezdtem azt, hogy "Hej, cigány", és a félig alvó közönség őrjöngve kezdett tombolni. Szerintem ez genetika kérdése. Mi a Kárpát-medencében nőttünk fel, ott pedig kocsmák vannak, atyafiak, nótázások és magyar virtus. Egy kedves barátom fogalmazott úgy, hogy ez egy Dáridó-ország. És ez után a felismerés után már csak két lehetőség marad. Ha az ember itthon akar karriert csinálni, ehhez kell alkalmazkodni, és színvonalas dáridóval megdobogtatni a magyarok szívét. Vagy pedig kimenni művésznek külföldre - más út nincs!