Kismama-fehérneműk

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Melltartóból a várandósság kilenc hónapja alatt akár kétszer is újat kell vennünk. Általában két mérettel nagyobbra van szükségünk, mint azelőtt.

A mell már az első hónapokban növekszik, de csak a szülés utáni tejbelövelléskor éri el teljes térfogatát. Válasszunk széles vállpántú fazont, hogy a menövekedett súly miatt ne vágjon be. A márkás, kimondottan kismamák számára készülő modellek minden igényt kielégítenek, de kissé drágák. Jó megoldás lehet a sportmelltartó vagy kisebb mellűeknél a top. Később a szoptatáshoz az elöl nyithatónál praktikusabb a legombolható fazon, elegendő csak a szoptató mellett szabaddá tenni, a másikat a melltartóbetéttel együtt tartja a melltartó. Valóban egy kézzel nyitható! Várandósság és szoptatás idején kerüljük a merevítős fazonokat, mert elszoríthatják a tejcsatornákat, és így mellgyulladást okozhatnak.

A melltartó méretét (szám+betű) úgy állapíthatjuk meg, hogy a mell alatt mért bőséget kivonjuk a mellbimbó magasságában mért értékből. A különbség nagysága alapján lehet a kosárméret A, B, C vagy D, a szám pedig a mell alatt mért bőség.

A harisnyanadrág a bugyihoz hasonlóan legördül a gömbölyödő pocakról, ezért csak kifejezetten kismamaszabásút válasszunk. Alsóruházatból szellős, természetes alapanygúakat vásároljunk, mert a várandóság idején testünk hajlamosabb a gombásodásra.

Ajánlat

Fehérneműk terhesség idejére

FamilyNet

Babanet Társalgó

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!