Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Red Dress Ink sorozat könyveinek fedőlapja élénk színű lesz, és már azt is meghatározták, hogy pontosan 100 oldallal lesznek hosszabbak a szokásos Mills&Boon-kiadványoknál. A sorozat hat első könyvének rendelésre készülő írásai már ebben az évben megjelennek - valószínűleg nagyon hamar Magyarországon is -, 2003-ban pedig havonta adnak majd ki egy-egy, a XXI. század nőjéhez szóló romantikus regényt.

A kiadó egyik vezető menedzsere elmondta, elhatározásuk a két Bridget Jones-könyv, és az Ally McBeal, a Jóbarátok és a Szex a városban című tévésorozatok sikerei nyomán született meg. - A fiatal nők ma saját életükről szeretnének olvasni, azok bonyodalmaival és valós problémáival együtt. Tervezett regényeink mind-mind olyan dolgokról fognak szólni, amikkel a mai 20-as, 30-as nők küszködnek: párkapcsolati és párválasztási nehézségek, a karrierépítés körüli dilemmák, szexuális problémák - nyilatkozta Gemma Clutterbuck. Hozzátette, új sorozatukban a szexről is lesz szó, hősnőik azonban nem promiszkuitásukról lesznek híresek.

Ajánlat
A Mills&Boon kiadó honlapja
A Red Dress Ink könyvek nagy rajongói táborral bírnak szerte a világon
eHarlequin.com - Szintén híres, romantikus könyveket kiadó cég oldala
A Bridget Jones naplója című film hivatalos honlapja

Ön még nem olvasta?
Bridget Jones naplója
Mindjárt megőrülök! - Bridget Jones naplója 2.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!