A fehérbor jót tesz a tüdőnek?

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A tudósok a fehérborban olyan tápanyagokat találtak, melyek hozzájárulnak a tüdő szöveteinek épségéért. A kísérletben 1555 ember vett részt New Yorkban, akiknek tüdejüket vizsgálták, illetve alkoholfogyasztási szokásaikról kérdeztek. Az egyetem egyik kutatója, dr. Holger Schunemann elmondta, hogy még számos vizsgálat szükséges, de nagy valószínűséggel a fehérbor olyan antioxidáns molekulákat tartalmaz, amelyek védelmet nyújtanak a tüdő szövetének egészségét veszélyeztető szabadgyökök ellen.

Egy másik orvos, doktor John Harvey, szintén elképzelhetőnek tartja, hogy a fehérbor kedvezően befolyásolja a tüdő egészségét, de felhívta a figyelmet, hogy senkit nem szeretnének alkoholfogyasztásra buzdítani, mert túlzott fogyasztása máj- és szívproblémákhoz vezethet, valamint nem tesz jót a vérnyomásnak. "Amit biztosan állíthatunk, hogy a kiegyensúlyozott étrend, friss gyümölccsel, zöldségekkel, javítja a tüdő működését" - mondta John Harvey.

Ajánlat
Milyen italok illenek az egyes ételekhez?
Borban a vigasság

Korábban
Napi egy bor jót tesz, de csak az időseknek!
A borivók okosabbak és gazdagabbak
Olivia Newton-John, a borász

Nem hiányzik a könyvtárából?
Egri borok könyve

Fórumajánló: Legjobb magyar borok

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!