A cím és az aláírás

Grafológiai iskolánk következő fejezetében az írástömb jobb és bal oldala után az alsó és felső margókra, illetve az ott elhelyezkedő címre és aláírásra fókuszálunk.

Ahogy a térszimbolika elárulta nekünk, az írás, illetve a lap felső része az ideák, szellemi élmények, a tudatosság tere, ezért a felső margó - az első sor és a lap teteje közti távolság - azt árulja el, ezen a téren hogyan mozgunk. Így, ha egy magánlevélben az első sorok igencsak fent kezdődnek, az arra utal, hogy akinek írjuk, közel érezzük magunkhoz, illetve lehetséges, hogy másoktól függő vagy önállótlan emberek vagyunk. Amennyiben ez a távolság nagy, távolságtartásra, nehezen meginduló kommunikációra következtethetünk.

A margó értékelése

Az írás utolsó sora és a lap alja közötti tér az alsó margó. Ezt a térszimbolika az anyagiasság-ösztönösség területének tartja, ide tartozik a tudatalatti, a kollektív tudattalan is. Az alsó margó értékelésénél figyelnünk kell arra, hogy mennyi a közölnivalója az illetőnek, esetleg több oldalt ír-e vagy egy lapra sűríti össze, vagy azért marad sok hely a lap alján, mert elfogyott a mondanivalója. Mindenesetre a kicsi alsó margó azt is jelentheti, hogy az illető nem tudja tervezni a dolgait, nehéz megszakítania a kommunikációt. Erőteljes ösztönszféra jellemezheti az ilyen írás készítőjét. A nagy alsó margó ugyanakkor jelezheti az ösztönöktől, biológiai élményektől való félelmet, illetve autonómiaigényt, távolságtartást.

Kitüntett helyen az aláírás

Az írás utolsó sora gyakran maga az aláírás, ami kitüntetett helyet kap az íráselemzésben. Ugyanakkor - bár jó lenne - nem lehet kizárólag az aláírásra támaszkodni egy írás elemzésekor. Így sokszor kell elutasítanunk hozzánk fordulókat, akik egy-egy aláírás ismeretében szeretnének sok mindent megtudni a másikról, esetleg egy hírességről.

Az aláírás az írás többi részeihez képest egészen különleges jelentéssel bír: írója saját nevét hordozza, tehát saját magához való viszonyulását, esetlegesen szerepeit, az önmagáról kifelé mutatott/mutatni kívánt képet, én-ideálját rejti. Vagyis: erőteljesen "érintve vagyunk" nevünk leírásánál, érzelmileg kapcsolódunk aláírásunkhoz. Ráadásul meglehetősen gyakran - legalábbis egyéb írásainkhoz képest nagy valószínűség szerint többször - írjuk le a nevünket, tehát jóval nagyobb begyakorlottsággal.