Itt a farsang, áll a bál

Mindenki emlékszik arra, mikor óvodásként, kisiskolásként farsangra készült. Jelmezt szerezni, beöltözni, álarcokat készíteni és tanítás után nagyot bulizni, ez volt a feladat február közepére. Aztán kamaszkorunkra egyre inkább kínosnak éreztük a beöltözést. Amikor azonban felnövünk, valahogy sűrösödnek a farsangi jelmezbálokra való meghívások és mi egyre szívesebben öltözünk be. Újraéljük a gyerekkort vagy csak jó alkalmat találunk a mulatozásra? Esetleg sokkal mélyebben gyökerezik a lelkünkben a vágy, hogy másnak látszódjunk, mint amik valójában vagyunk?

A farsang, a karnevál a világ minden szegletében jelen van, gondoljunk csak a riói, a velencei karneválra, vagy a New Orleans-i Mardi Gras-ra. A farsang eredetét a legtöbb kutató az ókorra vezeti vissza: a tavasz kezdetét ünneplő, téltemető szaturnáliákra, többnapos ünnepségsorozatokra, ahol a féktelenség, a mulatozás, a társadalmi rend rövid ideig tartó felbomlása kísérte az új év születését. A történészek szerint ez a pogány érzésvilág megmaradt a kereszténység elterjedése után. A jelenleg is ismert hagyományok több évszázados múltra tekintenek vissza, már a középkor és reneszánsz időszakában születtek feljegyzések farsangi, karneváli mulatságokról. A farsang ideje a hagyományos felfogás szerint a Vízkereszt és Hamvazószerda közé eső nagyjából másfél hónap. Ez a mulatságok, evés-ivás időszaka a Húsvétot megelőző böjt előtt.

A keresztény kultúrkör két nagy ünnepe közé eső karneváli időszak rengeteg pogány vonást mutat, a visszafogottság helyett a szabadság és a féktelenség a főszereplő, amikor a világ "felfordul": a férfiak nőknek öltöznek, megválasztják a bolondok királyát és rövid, mókás színdarabokkal figurázzák ki az életet. Mindenki még egyszer "kiéli magát" a böjtös, bűnbánó hetek előtt. Rengeteg az ókori emberáldozatokra visszavezethető hagyomány: jelképes temetések, bábuégetések, amelyek mind az újjászületést, a tavasz megszületését ünneplik. A farsang hagyományosan a termékenység ünnepe is volt: ebben az időszakban kötötték a legtöbb házasságot, és a ház körül is mindent megtettek az egész éves gazdagságért. Szintén az ókorig nyúlik vissza az alakoskodás, a maszkviselés, az álruha hagyománya: ez egyrészt elrejtette viselőjét, aki így még könnyebben mulatozhatott, másrészt a rémisztő maszkok segítettek elűzni a tél gonosz szellemeit.

Álarcok és álruhák
Miért szeretünk vajon annyira beöltözni? A farsangi hagyományok között a világ minden részén jelen van az alakoskodás, a jelmez, az álarc. Bár van rá kultúrtörténeti magyarázat, mindemellett az álarc viselése az emberi lélek mélyebb részeiben is jelen van. Mindenki szerepeken keresztül "tanulja meg" saját magát és a helyét a világban. Ehhez pedig gyakran külső jegyek, ruhadarabok, kiegészítők is kötődnek: ezek azok a jelek, amelyeken keresztül jól be tudjuk határolni, hogy a másik hová is tartozik. A kisgyerek szívesen bújik bele édesanyja, édesapja cipőjébe, kabátjába, csavarja magára a függönyt vagy vesz fel régi ruhákat. Ahogy felölti ezeket, kicsit megszűnik önmaga lenni és átváltozik: ő lesz anya vagy apa, ő lesz a királylány a meséből. Ezáltal pedig újabb és újabb szerepet tanul meg, új viselkedésformát sajátít el, és ezzel később a saját helyét is jobban meg tudja határozni a világban.

Nagyobb kép	Nagyobb kép
Mariah Carey menyasszonyként	Sigourney Weaver, a varázsló

Felnőttként jelmezbe bújni egészen más. A másik ruhával tudatosan választunk magunknak egy másik szerepet, egy másik egyéniséget. Egyszerre kitárulkozás és rejtőzködés az álarc, hiszen elrejtjük tényleges valónkat, de mégis megmutatunk valamit az egyéniségünkből. Ráadásul jelmezbe bújva sokkal felszabadultabbak, gátlástalanabbak vagyunk, mint a hétköznapok során. Olyan dolgokat is meg merünk tenni, amitől egyébként ódzkodunk: úgy beszélünk, úgy mozgunk, mintha egy másik személyiségünk lenne, aki bátrabb, kihívóbb és merészebb. Lehetséges, hogy épp ezért olyan jelmezt választunk magunknak, amilyenek a való életben nem tudunk vagy nem akarunk lenni. Tisztes családanyák és sikeres üzletasszonyok kacér és pajzán arcot vesznek fel, a valóságban pedig épp férfifaló barátnőik pedig előszeretettel öltöznek apácának. Ez a fajta szabadság segít kizökkenni a hétköznapokból és sokat tanulhatunk a segítségével saját magunkról is: valami olyat is képesek vagyunk megtenni, amit eddig talán nem hittünk volna. Az álruhába bújás tehát visszanyeri régi, gyermekkori szerepét: énünk egy új részletét ismerhetjük meg általa és így jobban meghatározhatjuk saját szerepünket a világban.