Írók a fák alatt

Nem csak testi, szellemi felfrissülést is nyújtott az előadás, hiszen vidám, csipkelődő, szellemes novellákat hallgathattunk végig.

Nyitányként egy kedves dallam hangzott fel Márta István jóvoltából, aki a későbbiekben is mindvégig a zongora mögött leste, mikor milyen dallamra lesz szükség. Galkó Balázs minden előzetes nélkül egy rövid monológba kezdett, melyben José Ortega y Gasset életéről, filozófiai munkásságáról és tevékenységének a spanyol művészeti életre gyakorolt felbecsülhetetlen értékéről esett szó. Pállfy István, a beszélgetés koordinátora azzal kezdte mondandóját, hogy nincs is jobb pillanat egy ilyen est elkezdéséhez, mint a harangszó, mert ez valóban szentté és meghitté teszi a pillanatot, vagyis éppen olyanná, amilyennek lennie kell. Köszöntőjében bemutatta a résztvevőket; Galkó Balázson, Pállfy Istvánon és Márta Istvánon kívül a pódiumon ült Száraz Miklós György, Temesi Ferenc és Tolvaly Ferenc.

Pállfy felkérésére Tolvaly Ferenc beszélt arról, miért is vannak itt, kik ők és mit szeretnének elmondani arról, ami számukra talán a legfontosabb. Katalóniában jártak, ott alakult meg köztük az Ortega y Gasset Társaság. Nem volt egyértelmű, hogy épp egy kocsmában vagy egy konyhában ültek, amikor megszületett az ötlet, sőt azt sem sikerült eldönteniük, kitől származik a szikra. Kisebb mókás vita után azonban mindenki egyetértett abban, hogy mindenki úgy emlékszik, hogy az ötlet személy szerint tőle származik. A társaság minden hónap utolsó csütörtökén este gyűlik össze. Temesi szerint mindez azért kezdődött el, mert jó szórakozásnak tűnt. Aztán a részükké vált. Egy-egy ilyen gyűlésen felolvassák egymásnak legújabb novelláikat, irományaikat. Csendes zongoraszóval kísért estjeiken mindössze egyetlen feltétel van: nem olvashatnak fel olyan művet, amit már kiadtak.

Ezen az estén valamennyien betekintést nyerhettünk egy ilyen estébe, és személy szerint úgy éreztem, szívesen lennék rendszeres résztvevő. A rövid beszélgetés után Temesi Ferenc olvasta fel novelláját, melynek címe Majd ha fagy, hó lesz nagy - egy hólapátoló naplójából - (1986 december - 1987 január). Mint ahogy általában, most is ő kezdte a felolvasást - a novellát mindenkinek csak ajánlani tudom, élcelődő, ironikus hangvétele, keserédes hangulata megragadja a hallgatót/olvasót. A felolvasás nem tartott tíz percnél tovább, de lenyűgöző volt. Ezután ismét hallhattunk egy kis zenét, majd Márta István szólt néhány szót az általa játszott hangulatfestő zenéről: "Való igaz, hogy nem tudom, mit fogok játszani. Néha nagyon komolyak vagyunk, néha csak játszunk"- mondta.