Re:reneszánsz

" A matematika reneszánsza" címet adta az Új Akropolisz kulturális közhasznú egyesület.

Lehet véletlennek is nevezni, hogy épp ezt a programot választottuk, de semmiképp sem véletlenebb hogy éppen Öcsön jártunk (ahol Öcsi bácsinak az öcsi polgármestert hívják, és nem a polgármester öccsét), és amúgy is, a véletlen, csak valamely számunkra ismeretlen törvényszerűség neve. Mint azt megtudtuk.

Próbáltunk mi is jó reneszánsz ember lenni, aki aktívan megfigyel, információt gyűjt, megért és tanul a régi okosoktól. Ilyen régi okos ember egy-két okosságáról hallhattunk, mint Giordano Bruno, aki az 1500-as évek második felében olyanokat állított, amiket a tudomány (a mai értelemben vett tudomány) napjainkban mérésekkel és adatokkal igazol, vagy mint Einstein relatív ideje, Heisenberg meghatározhatatlansági relációja, vagy mint az az idős néni, aki egy évre előre meg tudja mondani, hogy melyik nap milyen idő lesz.

A mai, specialistákkal teli a világ számára a szubjektivitás teljes kizárása vezethet csak értékes információhoz. Pedig ha a dolgokat az egész tükrében, szintézisben vizsgáljuk, mindenből lehet tanulni, mindent le lehet rángatni a hétköznapi élet színterére, és megélni.

Az ember az intuícióin keresztül lesz több, mint egy mesterséges intelligenciával rendelkező gép.

A legjobb, hogy mi olyan lények vagyunk, akiknek valami eszükbe tud jutni, és azt a különböző motivációk mérlegelése után képesek vagyunk megcselekedni, vagy nem.

Vagyis többszörös dimenzió-transzformáción végigvinni valamit, ami már eleve létezett, csak az aktuális pillanatban bekerült az agyunkba, "eszünkbe jut" valami kis ezüstfonálon, aztán szabad akaratunk van rá, hogy verbálisan, vizuálisan, vagy bármilyen más érzékelhető formában e világ részévé tegyük. Figyelem! Az egomotivált cselekedeteknek helye nincs.

A természettel és közösséggel átélt teljesség élmény, a zene, a tánc és a spirituális rítusok fontosságát már a reneszánsz ember is érezte. Vannak olyan helyek, ahova nem juthatunk el egyedül, szükségünk van egy másik humán létező jelenlétére, figyelmére, érintésére. Ilyen összehangolódások, egy hullámhosszra rendeződések során nyílnak meg csatornák valami öröktől fogva létező, mindet és mindenkit magába foglaló felé, ahol nincsenek az emberi lelkek külön testekbe szeparálva. Ilyenkor lesz relatív az idő, a tér, és a szubsztrátum létének fontossága, és szerepe a rendszerben (szervezetben) is új perspektívába kerül.

A reneszánsz embereinek alapelve alapján a feladatunk, ezeknek a megélése az adott, tehát a jelen korban és körülmények között.

Mindenki önmaga megismerésével, a saját útján.

(kapolcs.hu)