A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

55 ezer toll fogy el a választásokon

Vágólapra másolva!
231 tonna papír, 47,5 ezer urna és 55 ezer golyóstoll kell ahhoz, hogy a több mint 10 ezer szavazókörben zavartalanul folyhassanak az önkormányzati választások vasárnap. Az Országos Választási Iroda az előzetes eredményeket vasárnap 24 órára, a hivatalos végeredményt pedig jövő hét végére ígéri.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzati választások előkészítésében és lefolytatásában több mint 28 ezer köztisztviselő vesz részt. A szavazatszámlálást 87 ezer ember végzi, akik közül 32 ezret a polgármester- és képviselőjelöltek delegáltak a szavazatszámláló bizottságokba.

Az előzetes adatok megjelenése után október 21-én 16 óráig a szavazatszámlálóknak be kell fejezni munkájukat. Amennyiben a szavazatszámláló bizottság bármely tagja, vagy valamelyik jelölt a szavazatok újraszámlálását éri, akkor addig kell folytatni a számolást, amíg legalább kétszer egymás után azonos végeredmény nem születik. A végeredmény ellen egy napig, azaz október 22-én 16 óráig lehet panaszt benyújtani, amit újabb egy nap alatt el kell bírálnia a helyi választási irodának.

Az ország mind a 3167 településén lesz választás, 9 településen azonban valamelyik kérdésben nem lehet majd szavazni, mivel kevés jelölt jelentkezett a jelöltállítási határidőig. Emiatt 7 helyen a polgármester, 4 helyen pedig a kislistás választás, de lesz olyan település is, ahol mindkettő elmarad.

Az önkormányzati választásokra 9585-féle szavazólap készült 32 millió példányban. Ezek közül a legkisebb A4-es méretű. A legszélesebb 135 centiméter, a leghosszabb pedig 144 centiméter hosszú. A szavazólapokat 47 500 urnába, azok tartalmát pedig 23 400 szavazódobozba gyűjtik. A hitelesített urnák lezárásához összesen 170 kilométer nemzeti színű szalagra lesz szükség.

A jelöltek többsége független. Az összes jelölt 63 százaléka nem tartozik semmilyen jelölő szervezethez sem. A pártok csak a jelöltek 21 százalékát állították, míg a társadalmi szervezetek jelöltjeinek aránya 9 százalék. Az összes polgármesterjelölt 88 százaléka függetlenként indul az önkormányzati választásokon. A legidősebb jelölt 1912-ben, a legfiatalabb pedig 1985-ben született.

Az adatokat Rytkó Emília, az OVI vezetője ismertette az iroda pénteki sajtótájékoztatóján.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!