A könnyebbik úton

A család kicsi kincse lényegében az új Kerülőutak. Felszínesen szórakoztató, nem fekszi meg a gyomrot, és bár néha úgy tesz, mintha tényleg az életről szólna, véletlenül sincs köze a valósághoz.

És persze Amerika bezabálta nagykanállal. Az elmúlt év folyamán sorban vágták hozzá a díjakat, a sikerszériát négy Oscar-jelölés - a legjobb film díjára is esélyes - koronázta meg. A filmművészet csúcsaihoz épp annyi köze van, mint hamburgernek a bélszínszelethez, de ettől még nem rossz: egy ártalmatlan kis semmiség.

Az elsőkönyves Michael Arndt már jól bevált (pl.: Tenenbaum, a háziátok) receptet vett elő: érdeklődést keltően, de azért nem nézőriasztóan furcsa figurákból toborzott egy családot. Ez áll egy darab kiállhatatlan és mellesleg heroinista nagypapából, egy életvezetési tanácsadó apából, aki persze hatalmas rakás szerencsétlenség, egy túlfeszített anyából, aki próbálja egyben tartani valahogy a dolgokat, egy depressziós, Nietzsche-mániás kamaszfiúból, egy meleg, szuicid nagybácsiból és természetesen a család kicsi kincséből, a kövér, rövidlátó Olive-ból, aki szépségkirálynő akar lenni. Egyikük sem rendelkezik igazi személyiséggel (persze másfél óra alatt ennyi figurát nem is lehetne kibontani), csak komikus sztereotípiák, akik így egy kupacba hordva viccesek.

Arndt érti a dolgát: összezárja a hat kórustagot egy minibuszba, hadd zendítsen rá ott mindenki a maga szólamára, hadd nevessen rajtuk a néző. Az ürügy: a családtagok felkerekednek, hogy elkísérjék Olive-ot (Abigail Breslin) a szépségverseny kaliforniai döntőjére. Természetesen útközben mindenféle fizikai és lelki megpróbáltatások érik őket, ahogy annak egy rendes roadmovie-ban lennie kell, hogy végül egy tényleg nagyon vicces jelenetben derüljön fény a nem éppen világrengető titokra: a földkerekség legelviselhetetlenebb családja valójában a földkerekség legklasszabb családja.

Együtt a család - jelenet A család kicsi kincse című filmből

Mindez nagyon kicentizett és nem túl fajsúlyos, de ami mégis elviszi Jonathan Dayton és Valerie Faris filmjét, az a remek szereplőgárda. Az elsőfilmes páros tökéletes csapatot hozott össze, amelyet magabiztosan terelget: Alan Arkin nagypapája, Greg Kinnear apukája, Toni Collette anyukája és Paul Dano kamaszfiúja pontosan eltalált gesztusokkal, látszólag erőlködés nélkül adják elő kis komikus számaikat - és szinte demokratikus módon leosztva, mindenkinek jut egy-egy pillanat, amelyikben csilloghat. A legjobb viszont a nagybácsit alakító Steve Carell és Breslin, aki a forgatás idején még csak kilenc éves volt, mégis Carell mellett ő teszi hozzá a legtöbbet a filmhez. Carell ízlésesen, nem elbohóckodva formálja meg az öngyilkossági kísérlete után lábadozó, sebzett lelkű professzort, Breslin almaarcából pedig valamilyen korát meghazudtoló bölcsesség fénylik, ami izgalmassá és egy kicsit nyugtalanítóvá teszi Olive figuráját.

A magabiztos színészi jelenlét nem teljesen kárpótol a kifejtetlen motivációkért (különösen rejtélyes, hogy Collette figurája miért tűri el a férjét, aki nyilvánvalóan rettenetesen irritálja), összességében mégis profin megszerkesztett, könnyed kis film A család kicsi kincse, amely pompásan kikapcsol egy estére - amíg ennél többet nem állít magáról, addig nincs is vele semmi baj.

Bujdosó Bori