"Soha a büdös életben ezzel a nővel!"

Dés András a benne lévő tizenkét évnyi Beáról.

- Hány év van köztetek?
- Másfél, én vagyok a fiatalabb.
- Többnek gondoltam, erősen a nővérednek tűnt az előbb a színpadon köztetek zajló beszélgetés alatt.
- Igen? Talán annak köszönhető, hogy általában olyan kérdéseket próbálunk föltenni egymásnak, ami fontos pontokra megy, és talán ezt én kicsit többször veszem igénybe a Beától, mint ő tőlem.
- Azért, mert ő nehezebben viseli?
- Szerintem tőlem nem. Inkább azért, mert neki ebben nagyobb rutinja van.
- '98 óta ismeritek egymást. Mik az első emlékeid róla?
- Megijedtem tőle. Nekem nagyon bizarr volt, és iszonyatosan sok. Most sem kevés, de mostanra ezt már szeretem benne. Akkor olyan volt, mint egy megszelídítetlen vadló - dőlt a Bea mindenhonnan és mindenhova. Igaz, hogy az első perctől bírtuk egymást, de én féltem tőle. Azt gondoltam róla, hogy egy furcsa, bolond lány, aki néha elviselhetetlen, a színpadi jelenlétével pedig egyáltalán nem tudtam mit kezdeni. Ha azt mondják akkor, hogy a Palya Beával ilyen közeli kapcsolatban leszek, azt mondtam volna, hogy ez egy hülyeség, soha a büdös életben ezzel a nővel! Aztán mind a ketten változtunk. Bea személyiségét és a zeneiségét is nagyon-nagyon tudatosan építi, folyamatosan lép valamerre - leginkább talán előre -, megtanulta a "sokat" egy mederbe terelni, így most már az a nagy tehetség és az az érzelmi és intellektuális muníció, ami benne van, az nem dől ki kontrollálatlanul. Napról napra érzem rajta a változást és a fejlődést, amit nagyon-nagyon ritkán tapasztalok másoknál.

- A színpadon miben változott? Jobban figyel rátok?
- Egyrészt igen, jobban irányítja a közönség és a zenésztársak figyelmét, illetve a zenei teljesítményben: koncertről koncertre egyre jobban énekel. Persze ez függ a tapasztalatoktól és az érettségtől is, de technikailag is jobb. Azt pedig nagyon élvezem, hogy Bea az improvizácóban mit fejlődik.
- Abban nem volt jó?
- Sokkal egysíkúbban, zártabban improvizált.
- Nagyon sok mindent tudtok egymásról. Ennek föltétlenül így kell lennie, hogy jó zene szülessen?
- Nem, de nekem erre van igényem. Élvezem, ha a turnébuszban mély és fontos dolgokról beszélgetünk. Beával merünk megnyílni egymásnak.
- Megy hozzád, fölhív, ha baj vagy öröm éri?
- Olyan nincs, hogy csak ezért találkozunk, de sokszor nagyon várjuk már, hogy lássuk egymást és kibeszéljük a dolgokat.
- Mindig rögtön megvan a közös hang?
- Általában, de ha nem találkozik rögtön, mert például én feszültebb vagyok, akkor megvárja, míg eljutok odáig, hogy mondjam. Tud háttérbe vonulni. Vitatkozni szoktunk zenéről és más dolgokról is. Van visszatérő téma, például hogy az embernek mennyire kell tisztában lenni az őt körülvevő világgal politikailag, társadalmilag. Bea szeretné minél távolabb tartani magát, én ellenben abban nőttem fel, hogy a közéleti tájékozottság a felelős értelmiségi lét része.Veszekedni nem nagyon szoktunk - én nem igazán szeretek, pedig valószínűleg többet kellene -, de persze vannak hullámvölgyek köztünk is. Legutóbbi ilyen most télen volt, egy duóturnén voltunk. A kilencven százaléka nagyon jól ment, de volt egy este, mikor nagyon keményen összevesztünk az autóban, és mivel külön szálláson laktunk, Beát kiraktuk a barátnőjénél, én meg fortyoghattam tovább magamban. Tele voltam kérdéssel, és nagyon bántott, hogy nem tudtuk feloldani a feszültséget kettőnk között. Valószínűleg Bea is így lehetett ezzel, mert fél óra múlva már hívtuk egymást és hallottam a hangján, hogy ő is nagyon megkönnyebbült a békülésünk után. Ezzel is mélyült a kapcsolatunk, a mai napig örülök neki, hogy megtörtént.