Például hogy énekelt Pesten Leonard Cohen. És én ott lehetettem, másik tízezer emberrel együtt. Ez igazán jó volt. Látni, hallani, érezni egy olyan embert, aki megjárta a maga - nem mindig göröngyöktől mentes - útját, a saját útját, békét keresve, békétlenségeit, örömeit megosztva velünk, dalokat írt, csodás, személyes költészetet. Hihetetetlen profizmus, hangban, látványban, mégis, a Sportcsarnok aznap este nem show-műsornak adott otthont, hanem a tér mintha összeszűkült volna, ölelő karok puhasága ilyen. Mintha a szemtelenül pimasz, vonzó, inspiráló, életteli Cohen köldöke közt, meg minden egyes hallgató köldöke egy-egy közvetlen vonal húzódott volna. Tízezer vonal húzta kicsire a teret, és a köldök-vonalakon mindig egyre közelebb kúsztunk az énekeshez. Elég jó volt.