"A kígyó a farkába harap"

Május 28-án, az A38-on megrendezett Neon Music Night keretében a legendás Orb alapítója, vezéregyénisége, DR (Duncan Robert) Alex Paterson dj-szettel lépett fel. Kétségtelen, hogy a gyakori megjelenések ellenére, nagyjából 1995 óta az Orb nem gazdagítja túl sok színnel a dance-világot, hatása még mindig felbecsülhetetlen. Ami a röpke interjút illeti, Paterson Chelsea-mezben, fél liter konyak társaságában ült oda mellém. Néha megkerülte a kérdést, máskor hahotába fulladt, de tény: rendkívül szórakoztató csevegőpartnernek bizonyult.

Hogyan értékeled az Orb fejlődését a kezdetektől napjainkig?
- Kiérleltebb lett a zenénk. Gyönyörű érzés, amikor látom, hogy mai tizenéves lányok rendkívül jól érzik magukat, hatalmasat szórakoznak a bulijainkon. Felnőtt lett az Orb. Tizenhat év alatt tizenhét ember dolgozott a csapatban. És még mindig dolgozunk. Bizonyos értelemben azt lehet mondani, hogy én vagyok a lelke az egésznek. Pedig már egyáltalán nem tűnök fiatalnak, és nem is leszek fiatalabb... Viszont megpróbálom formában tartani magamat, megőrizni a szellemiséget. Például úgy, hogy a különböző munkák során fiatalabbakkal dolgozom, kapcsolatban állok velük. Sok mai huszonéves számára az Orb volt az első meghatározó zenei élmény. Például tegnap találkoztam valakivel Budapesten, aki azt mondta, hogy rajtunk, minket hallgatva nőtt fel. És ez nem Londonban, hanem Budapesten történt. Nagyon örültem neki. De a világ más pontjain szintén ért hasonló élmény.

Miben látod a különbséget a kései nyolcvanas, korai kilencvenes évek Orbja és a mai Orb között?
- Sokkal erőteljesebb a technológia jelenléte. A technológia fejlődésével leegyszerűsödött, manapság leginkább otthon történik a zenekészítés. Ráadásul maga a "nagy" zeneipar is összedűlőben van. Minden megváltozott. Egyre ritkább az, hogy a producer és a zenekar tagjai összegyűlnek a stúdióban, aztán két hónapig dolgoznak egy albumon, közben meg napi ezer fontot keresnek. Ez már történelem; nem létezik többé. Például ez az egyik nagy különbség a kilencvenes évek eleje és a jelen között. A tánczene pedig meghalt, aztán megint fel lett találva. Az egész világon. Még jól emlékszem arra, hogy a korai kilencvenes évek Ausztráliájában azt se tudták, mi a reggae, vagy mi a house. Ma viszont egy csomó ilyen jellegű parti létezik ugyanott. Szétterjedt a reggae. Egyébként nem más, mint lelassított drum and bass. De azt is mondhatnám, hogy a drum and bass felgyorsított reggae.

Forrás: [origo]

Alakuljon át zeneipar, dőljenek össze óriási lemezcégek, az Orb még mindig az egyik legnagyobb hatású elektronikus zenei formáció.
- Igen, igen... Egyszerű a válasz: még nincs vége a hatásnak, mint ahogy az Orb fejlődése se érte el a végpontját. Lesz még jópár album. Egyébként megtiszteltetés, hogy sokan így látják. Miért pont én, miért pont az Orb? Azt hiszem, sejtem a választ. Azért, mert már a house-zenék nagyon korai, szinte a kezdeti napjaiban jelen voltunk. Akkor, amikor tényleg nagyon komoly, meghatározó jelentőségű események történtek. Fontos számokat írtunk azokban az időkben. A partikon pedig létrehoztuk az ambient szobákat. Előttünk senki nem foglalkozott ilyesmivel: chillout-szobákkal a house-klubokban.

Az ambient "hivatalos" alapítójával, Brian Enóval szintén dolgoztál együtt a nyolcvanas években.
- Ez nem igaz. Eno lemezkiadójával dolgoztam csak. Valamelyik újságíró félreértett valamit, aztán tíz évvel később már mindenhol az állt, hogy Enónak besegítettem. Szerintem ő ki nem állhatja a zenéimet, azt hiszi, elloptam az ötleteit, a népszerűségét. Ez azért érdekes, mert teljesen más jellegű zenéket készítünk. Ő sokkal klasszikusabbat, én dance-t. Az egyetlen általa készített tánczene még a nyolcvanas évek eleji, David Byrne-nel közös My Life in the Bush of Ghosts volt. Az viszont úgy ütött, hogy el se lehet mesélni. Rengetegszer meghallgattuk. A My Life in the Bush of Ghosts volt "az" album. Ráadásul elképesztő munkát végeztek a hangmintavétel terén. Ugyanolyan sampling mérföldkő, mint később az Orb's Adventures Beyond the Ultraworld. Csomó olyan dolgot szedtek össze, ami elképzelhetetlennek tűnt: rádió-szövegeket, egy prédikátor beszédét, élőadásokat, stb. Az Ultraworld-ön egy másik prédikátort hallhatsz, aki dombokról, borról szónokol. Érdekes, Eno és Byrne albuma akkor is eszembe jutott, amikor - harminc éves koromban - először mentem Amerikába, New Yorkba. Egyébként utálom Amerikát.

Forrás: [origo]

Miért?
- Semmi különbség nincs a hetvenes, a nyolcvanas, a kilencvenes évek és a ma Amerikája között. Hogy pontosabb legyek: az amerikai embereket szeretem, viszont utálom Amerikát. "Az" Amerikát. A kormányukat, a politikájukat. Sajnos a brit, vagy az európai parlament ugyanaz. Azokat se szeretem. Nekem senki ne mondja meg, mit tegyek!

Az Orb honlapján olvasható, hogy "az emblematikus sumér királyi jelvények hagyománya értelmében az égitest, a gömb (Orb) teljességet, az oázisban összegyűjtött javakat jelenti". Mire utaltok ezzel?
- Körökre. Jelképekre. Arra, hogy a kígyó beleharap a farkába. Ciklusokra. Arra, hogy visszatérünk az ultravilágba. Tizenkét év egy nagy ciklus. Mágikus szám. Az élet öt állomását jelképező ötös is. A kínai filozófiában fontos szerep jut az életciklusoknak. Vagy a patkány évének. Minden tizenkettedik évben. Azaz, tizenharmadikban... Az is mágikus szám. A lunavilágé, a Hold világáé. Hold, lunatikusok, elmebaj, őrület - csodálatos! Innen jött az agy és az égitestek közötti kapcsolat ötlete. Más agyunk jobb fele, mint a bal fele. A bal oldalnak több köze van a művészethez, költészethez. Ezért fordulhat elő, hogy elképesztő tehetségek jelennek meg időről időre. Hogy annyira nyitottak minden iránt. Például Mozart. Egyszerűen beleköltözött a zene. Leírhatatlanok az ilyen dolgok. Benned van, te vagy a szerencsés karmester. Állsz az esőben, villámok sújtanak és világítanak meg, és irányítod őket. Mert nyitott vagy a hang, a vibrációk felé. A zene különben is vibráció.

Kömlődi Ferenc

Az interjú teljes szövege a júliusi Freee Magazinban olvasható.