A kopasz, a kövér meg az állóhajó

A sokat megért A38-at Calibre és mc Fats ringatták meg szeptember 11-én éjjel, egy cseppet sem az emlékezés jegyében. Calibre még mindig hasonlít Mobyra, Fats pocakja termetes, zenéjük pedig szerencsére megőrizte eredetiségét.

Amikor éjjel tizenegykor még csak húszan álldogáltak Stealth szettjét hallgatva, sokaknak gömbvillámként futott végig az agyán a gondolat: lehet, hogy a buli közönsége szinte kizárólag tizennyolc éven aluliakból állt volna, akik most kint győzködik a biztonságiakat hamis személyikkel, egyelőre sikertelenül. A szervező Bladerunnaz ugyanis rendkívül előrelátóan közölte: nem kell mindenkinek igazolnia magát, de a tejfelesszájúak növesszenek szakállt és legyenek maguknál, ha be szeretnének jutni.

A létszám igen, az alsó korhatár azonban nem változott az este folyamán, kint pedig ugyancsak nem tolongtak az általános iskolások; feltehetőleg otthon nézték a Segítség, felnőttem! című halhatatlan remekművet Tom Hanksszel és bíztak a csodában.

Éjfél után Bratwa pakolt a pont megfelelő mennyiségű embernek pont megfelelő minőségű zenét, olyan ínyencségekkel megtűzdelve, mint egy Brown Paper Bag-átirat és egy Amit-remekmű. Amikor a légzsákos felrakta Calibre Drop It Downját, a felcsillant szemektől alig lehetett látni, ám a kopasz producerre és a fehér atlétában feszítő mc-re háromnegyed kettőig még várni kellett.

A szervezők büszkék lehetnek magukra, ugyanis a hangzás - a helyenként eltorzult magas hangokat leszámítva - tökéletes volt, egyedül a vetítés sikerült az átlagosnál gyengébbre: koncepciót nem találtunk benne, ami önmagában nem lenne gond, de legalább pereghettek volna érdekesebb képek. Sebaj, már Bratwánál is érdemes volt a zenére figyelni, hát még amikor átadta a helyet brit kollegájának. Calibre feldobta a fülest, Fats beüzemelte nyakba akasztható mikrofonját és elkezdte végtelen köreit a pult körül.

A várva várt attrakció, amelyet többen is az év szettjeként harangoztak be, valóban hibátlan basszusbulit hozott, az első korongtól kezdve. Calibre sebészi pontossággal mixelt, de szettjének ereje igazából a zenék válogatásában rejlett. Fats sajnos nem nagyon csillogtatta meg híres énektudását, de ceremóniamesterként még így is első osztályúnak bizonyult, kacajaira még sokáig emlékezni fogunk.

A cigarettáról cigarettára gyújtó liquid-keresztapa nem fukarkodott a jobbnál jobb bakelitekkel. Olyan gyönyörűségek forogtak, mint Makoto Golden Girlje, amelyet egy másik mc, Conrad kísért, sajnos csak a lemezről. Természetesen Bratwa étvágygerjesztője után újra előkerült a Drop It Down, hogy mindenki még egyszer kiadhassa magából a héten felgyülemlett gőzt, de High Contrast Racing Greenje és Marcus Intalex Zumbarja is megmozgatta a helyhiánnyal szerencsére nem küszködő közönséget, akárcsak az est zenei fénypontja, a Lincoln Barrettel közösen készített Mr. Majestic című opusz. Calibre a több mint kétórás szett alatt háromszor pörgetett vissza lemezt, mindig a legjobbkor, Fatsnek be nem állt a szája, az optimistáknak pedig igazuk lett: talán tényleg ez volt az év bulija.

K.M., t.d.