A hajdani graffitiművész, Robert del Naja, azaz 3D "vizuális zenéjéhez" érthető módon közel áll a filmzenék világa: fülbemászó dallamok helyett a Massive Attack muzsikáját mindig is erőteljes hangulatok és megfogó hangképek jellemezték.
Ellentétben az eddigi slágerszámos filmes megjelenésekkel - mint Guy Ritchie Blöffjében az Angel vagy Guillermo Del Toro Blade 2-jében a Mos Deffel készített I Against I -, ezúttal teljes albumnyi aláfestőzenét hallhatunk.
A Massive Attack munkáit először számtalan hangminta összegyűjtésével kezdi - nem ritka, hogy egy album majd' kétszáz zenei részletből való válogatást követően készül el.
A Danny the Dog esetében ez érezhetően másképp volt: az ötvenes évek filmzeneírási hagyományait követve olyan zenei hangulatok készültek, melyek finoman megbújnak a képi világ háttérében, de képesek önmagukban érzések közvetítésére.
A sok klasszikus hangszer, mint a vonósok és a zongora, végigkísérik a lemezt, a megszokott Massive Attack-féle Bristol-sound csak korlátozottan jelenik meg. Kiváló művészi munka del Naja és Davidge részéről, hogy nem erőltették saját stílusukat, és csak ott jelenik meg tipikus hangzásuk, ahol azt a zene igényli.
E munka kiemelkedő eredménye, így a lemez csúcspontja a tizenkilencedik szám, a Danny the Dog, amely egyszerű akkordjaival és felejthetlen hangulatával egyben képes átadni Danny szomorú történetét. Érdemes e számot az utcán, discmannel hallgatni és megfigyelni, milyen tökéletesen illeszkednek bele a beszűrődő városi zajok, az elcsípett beszélgetésfoszlányok, az autók zaja, a falevelek hullása.