Dub Taylor, a westernhős

Dub Taylor aka Alex Krüger nem lesz képes megkomponálni élete álmát, a 130 bmp-et félóra alatt 100 alá húzza és két-három számot is képes megírni egy nap alatt. A német liveact-művészt az Ablak-a-Dubra egyik szerdai estjén kaptuk mikrofonvégre.

Első alkalommal vagy Budapesten?
- Igen, az első alkalommal Magyarországon is.

Mit tudsz a magyar elektronikus zenéről?
- Nem túl sok mindent. Ismerek egy-két downbeat-előadót, akik a Mole Recordsnál jelentek meg. Az egyik kedvenc kiadóm volt, amíg a UCMG (Humpty Records) nem vágta el őket az egész világon. Vannak cédéim is, amelyeken magyar előadók is szerepelnek. Emlékszem például Yonderboi-ra, akinek nagyon tetszik a zenéje.

Hogyan találkoztál a Chi Recordingsszal?
- Az irodám segítségével, akik előjegyzéseket gyűjtenek a Tigerskin nevű projektem turnéjához, mivel nemrég jelent meg az új lemezünk. Ők kérdeztek körbe Európában, de a Chi Recordings Dub Taylorra volt kíváncsi. Nekem ez sose jelentett problémát, annyi mindennel foglalkozom, most Dub Taylorként jöttem el, legközelebb talán Tigerskin lesz belőle vagy valami más.

A Chi Recordings általában megpróbál nem túl ismert zenészeket meghívni. Inkább az ismeretlenebb, zeneileg ígéretes előadókat keresik. Tőled mit várhatunk ma éjjel?
- Valamiféle egyveleget: atmoszférikus minimál, technoid elemek, rumpling, mindez beoltva a nyolcvanas évek zenei világával.

Tapasztalt gitáros vagy. Különböző newwave-, punk- és funkybandákban is játszottál. Hogy fertőzött meg az elektronika?
- Nincs egy kitüntetett pillanat az életemben, mint oly sok embernek, akik elmentek egy partyra, és onnantól az elektronikus zene rabjai lettek. Nem történt velem semmi ilyesmi. Én zenét csinálok azóta, mióta gondolkodom. Már akkor is, mikor gitározni kezdtem, a saját számaimat jelentettem meg. Kicsit newwave-esebb voltam akkor, mint a Siouxie and the Banshees vagy mint a Joy Division. Ez még a kései nyolcvanas, korai kilencvenes években volt. Az egész elektronikába eközben süllyedtem bele, használva a különböző elektronikus berendezéseket a bandával. A kezdetektől használtunk például dobgépet, később vettünk is egy sajátot, ami így mindig elérhető volt számomra. A barátomnak volt egy Roland 303-asa. Egyszer így szólt: "Talán összerakhatnánk egy-két acidszámot." Erre én: "Mi az az acid?" Aztán megcsináltuk.

Azóta is hasznát veszed a gitártudásodnak?
- Igen, elsősorban a harmóniák megértésében segít, de egy másik formációban, az Echoboxban a mai napig gitározok is, amellett, hogy a szemplerekért is én felelek. Van egy énekesnőnk, egy kontrabasszusunk és egy dobosunk. Így áll össze valamiféle downbeates, dzsesszes, breakes zenekar.

Szinte, mint a régi bandáid egyike.
- Igen, négy-öt férfi és egy nő a színpadon, ez teljesen más, mint a techno. Van egy másik projektem is, amiben a korai nyolcvanas évek diszkóit játszom régi dobgéphangzással, gitárral, basszusgitárral. Kicsit őrült a zenei világa, de itt is hasznosítható a gitártudásom.