Parasztok vakítása Vadimmal

Igen, kérem szépen, a címben szereplő személyek mi lennénk, rögvalóék, tisztelettel. Van egy ilyen összeesküvés-elmélet, miszerint az új hangzóanyagot Kelet-Európába kell vinni, oda mindegy. Kétszeresen ösztönös, nem elkényeztetett közönség, árad a szeretet, ami jó esetben lendületet ad a turné végéig. Ez egyszer úgy objektíve élnénk a ránk ruházott joggal, és előrejeleznénk: ez az album kosz lesz.

Rebesgették, hogy új felállás, meg az ezzel járó felhajtás előtt az exteniszező. Mindegy, gondoltuk nagylelkűen, tavaly óta csak egy év telt el, sokról nem maradhatunk le odafigyelés híján.

Az első pár szám után még odasúgom a mellettem állónak, hogy azért lássuk be, Vadim mégiscsak egy lemezlovas, nem ugyanazokat a lemezeket hozta, mint tavaly, és ez már önmagában sem kevés. Önmagában az, a perifériámon álló srác is tudja, én is. Lehet új trend, be nem járatott akár, de nem táncolható. "Kellemesnek sem mondanám, kilencvenes évek, szociorap" - definiál a szomszéd. Válaszolnék, de inkább lenyelem, hogy ja, retró.

Valami azért csak kialakul, csupa új szám, kötődési pont nélkül. A mécses kétségkívül akkor törik el, amikor a Stereo Mc's egyik alapjára kerül a Billy Zseán, a tömeg meg örül neki.

Hála istennek az alázat elhagyásával az is jár, hogy rövidebb lesz a koncert, hamar vége, spotlightban áll a banda (Vadim, plusz ázsiai mc-csaj, plusz szovjet utódállamból érkezett pózmester), feltartott kézzel ünnepelnek. Mármint magukat. Hitetlenkedve meresztgetem a szemem, a tavaly egekig magasztalt, szerény, decens figurát mintha zsanérjainál fogva fordították volna ki önmagából.

Közben még elhangzik egy W. gyűlöletbeszéd, ez is pózból, erő nélkül. Persze hogy bevillan: mennyire más világ, ahol könnyűzenei trend utálni a hatalmon lévő elnököt, persze hogy. Szóval igen, jön a következő album, nagyon jól sikerült, fogyasszátok. Vadim márkanév lett, a pulpitusról is mondják sokszor, a kis számban jelenlévő yuppie-k meg azt hajtogatják, hogy már nem benchmark, csupán trademark. "Jogos, jogos, te is leszel gyalogos, nagyokos" - gondolom.

Végre levonul a színpadról a kis házibanda, Vadim marad egyedül fent, na talán most, gondolom magamban, hiába, nagyon akarnám, hogy egy kicsit jó legyen ez az este. Megdöbbenésemre az a szám csendül fel, mellyel tavaly ugyanitt kezdett - csupán kétszer ennyi ember előtt. A következő fél órában a tavalyi legendás soulos, funkos, hiphopos újrafelfedezésekből összegyúrt szett zanzásítását kapjuk, a végét azonban már nem várom meg, megszégyenülve hagyom el a hajót, szívemben egy hőssel kevesebb.

Így úszik el a világ dicsősége, ízlelgetem hazafelé, ez így persze nem jó, de legalább igaz. Megfelelő kilépő kellene, jobb nem jut eszembe, minthogy "Nem tudok kiszállni, nem tudok kiszállni..." Ütemre se.

Krich Balázs

Vadim, A38, Crate Soul Brothers, 2004. október 13.
Vadim, Beat Dis, Keyser