Matthew Herbert a kilencvenes években odaadóan tanulmányozta az egyetemes drámairodalom gyöngyszemeit az exeteri egyetemen, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy a hangok világát is fürkészni kezdje. Barátai megrökönyödésére a legszokványosabb használati tárgyakkal volt képes zajkoncerteket adni, és egy sampler segítségével lassan képzett hangmintázómesterré trenírozta magát.
Olyannyira, hogy 1996-tól már jelentek meg munkái, számos kiadónál és közel annyi álnév alatt: a Matthew Herbert mellett volt már Doctor Rockit, Wishmountain, Radio Boy, Mr. Vertigo, Transformer, sőt egy komplett zenekart is verbuvált, a leleményes Big Band néven. Az élőzenéhez való vonzódását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy fellépett a montreux-i és a North Sea dzsesszfesztiválon, ahova, mint ismeretes, nem hívnak meg akárkit.
Emellett játszott már a párizsi Pompidou Központnál, a Sonar és a Glastonbury fesztiválon, közreműködött Björk és Roisin Murphy egy-egy albumán, továbbá készített remixet a Molokónak, az REM-nek, Perry Farrellnek, Serge Gainsbourgnek, Yoko Onónak és John Cale-nek.
Közben megalapította saját kiadóját, az Accidental Recordst, és saját használatra kidolgozott egy "Zeneszerzői magánszerződés"-t (Personal Contract for the Composition of Music - lásd keretes írásunkat).
Emberünk zenéje a 2003-as Big Band-album, a Goodbye Swingtime óta (melyet olyan neves dzsesszmuzsikusokkal rögzített, mint Dave O'Higgins, Nigel Hitchcock és Dave Green) erős poltikai töltettel bír, ez várható az idén júniusban megjelenő, Plat Du Jour című lemezétől is. Most azonban dj-zni érkezik hozzánk, a Citadella börtönudvarára, vélhetően remek elektro-bakelitekkel felszerelkezve.