Ha szabad egy személyes megjegyzéssel kezdenünk: el nem tudjuk képzelni, hogy a Budapesthez képest nagyjából feleakkora területen elterülő Dortmund 590 ezer lakosa mit csinál, amikor nincs Mayday, meccs vagy akármi. A városban egyetlen nagy bevásárlónegyeden kívül nincs semmi érdekes; a helyi, a Bundesliga első osztályában szereplő focicsapat Westfalen-stadionját leszámítva látnivalót nehezen lehetne említeni.
Szó se róla, rend van, az elővárosok kifejezetten hangulatosak, szépek, de egy kis magyar faluban nagyobb a pörgés, mint a nagyvárosnak számító Dortmundban. Délután ötkor a világon semmi jele nem volt, hogy egy óra múlva kezdődik a világ legnagyobbjának reklámozott rave-party, mi több, egyetlen Mayday-plakátot sem láttunk. Ha nem tűnt volna fel az említett bevásárlónegyedben néhány termetes bakelittáskát cipelő úriember, komolyan elgondolkoztunk volna rajta, talán rossz kijáratnál hagytuk el az autópályát. A kudarcba fulladt városnézésnek annyi haszna legalább volt, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül hajthattunk a rendezvénynek otthont adó, a stadion szomszédságában felhúzott Westfalenhallenhez már a kapunyitást követő harmadik órában. A sajtóablak előtt ugyan legalább harminc percet kellett sorba állni, de cserébe a Press feliratú karszalaggal külön bejáraton, motozás nélkül juthattunk be az arénába, amely kívülről egyébként meglepően jellegtelen építmény benyomását kelti.
Fehér, kör alakú izé hatalmas parkolókkal körülvéve, belülről sem sokkal izgalmasabb. Minthogy elsődleges feladata, hogy sporteseményeknek adjon otthont, elrendezésileg hasonlít a mi Budapest Sportarénánkhoz: egy nagy központi folyosó öleli körbe a Maydayeken Main Floorként funkcionáló küzdőteret (a másik három terem is arénán belül van), amelyet számtalan, szinte hangszigetelt ajtón keresztül lehet megközelíteni.
Azaz: akármennyire is dübörögnek a hangfalak, ordít a nép, a Westfalenhallenen kívül semmit nem hallani a bent zajló eseményekből. A német precizitásnak és tökéletességnek ezen formája egyfelől furcsa a zörgő-csattogó Hungexpón edződött magyar fülnek, másfelől kicsit hangulatromboló hatása is van, hiszen az idő előtt lerészegedett fiatalok ordítozását leszámítva néma csendben várja ki mindenki a sorát. Nincs ráhangoló bólogatás vagy mozgáspróba, a németek csak ácsorognak, bemennek, isznak valamit, s csak utána buliznak úgy tessék-lássék módra.
"Mindig szeretek a magyar Maydayre jönni, hiszen az emberek itt sokkal lelkesebbek, sokkal vadabbul buliznak, mint Németországban" - mondta Westbam márciusban, s akkor ugyan nehezen hittünk neki, most már azonban belátjuk, igazat mondott. Míg a Hungexpón folyamatos a vándorlás, végig tart a lendület, addig a dortmundi csarnok sajátosságai hajlamosak alaposan leültetni a bulit.