A kortárs zene egyik legérdekesebb formációjának létrejötte 1999-re datálható, amikor is Philippe Cohen Solal és Christoph H. Müller - két, klasszikus és elektronikus zenében egyaránt harcedzett komponista - életre hívta a trendi etnolenyomatok közötti céltalan futkosás miatt önnön kétségbeesésébe süppedő world-nujazz-csodagyerekét.
Elképzeléseik szakavatott követőre találtak a gitárművész, Eduardo Makaroff személyében, aki Carlos Gardel és Astor Piazzola iránti rajongásában méltó társnak bizonyult. Solal 2004-es Inspiración - Espiración mixlemeze a kötelező tiszteletadás kategóriát ugyan nem zilálta szét, de a tavalyi koncert-DVD minősége kérlelhetetlenül szétzúzta a zenekar hattyúdalát jövendölő szkeptikusok azon állítását, mely szerint erről a témáról csak egy bőr húzható le.
Kipróbált muzsikusok és alkotó művészek lévén a trió tagjai a Lunático kezdőtaktusaival máris lelohasztják a La Revancha 2-t várók lelkesedését. Ziccerek egész sorának örvendetes kihagyása mellett új elemekkel gazdagították költészetüket, így dallamosabb, sokszínű mű született. Természetesen vannak párhuzamok, amelyeket hiba lett volna ignorálni, de a produkció letisztultabb, érettebb arculatot kapott.
Egyesek tán hiányolni fogják a Tríptico maratoni dzsesszfutamait, csakhogy számos tünemény hivatott kárpótolni őket. Ez a "holdkóros" lemez tehát kétségtelenül az idei év biztos befutója. Érzékibb, érettebb, mélyebb elődjénél, s - ez talán nem meglepő- kitárulkozása is időbe telik.