Paul van Dyk, a szégyenlős világelső

Paul Van Dyk lehengerlően profi ember. Olyan, aki nagyon jól tudja, hogy a milliónyi interjú is a dj munka része, és mégsem sablonokban él, és nem intézi el a riportereket előre gyártott válaszokkal. Felkészültem, kívülről fújtam a biográfiáját, de rá kellett jönnöm, hogy nem kell dátumokba, lemezmegjelenésekbe kapaszkodnom. Nem kell mankó, mert vele lehet beszélgetni.

Mit érzel, amikor viszontlátod magad egy újság címlapján? Elolvasod a rólad készült írásokat, cikkeket?

- Nagyon szégyenlős ember vagyok, úgyhogy amikor ilyenbe ütközöm, bele sem lapozok az újságba. Nem szeretek reflektorfényben lenni. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez része annak, amit csinálok, és az embereket érdekli, hogy mi foglalkoztat még a zenén kívül, de próbálom minél távolabb tartani magam a médiától.

Nemrég óriási megtiszteltetés ért: megkaptad a világ első dj-jének járó elismerést a DJ Magazine-tól. Mi változott az életedben azóta?

- Semmi. Mindig is szívvel-lélekkel dolgoztam, ezer százalékkal teszem bele magam a zenémbe. Így volt ez régen, és így lesz a jövőben is, épp ezért alapjaiban semmi sem változott. Igaz, hogy már tíz éve nagyon sűrű lett az életem, a világ minden részén fellépek, folyamatosan úton vagyok. Egyszerűen képtelen volnék még többet utazni, többet dolgozni, úgyhogy azt mondom: tényleg semmi sem változott.

Te, aki hetente körberohanod a bolygót, tudsz még különbséget tenni város és város, klub és klub között? Melyek a kedvenc helyeid?

- New York mindenképpen különleges hely számomra. Rengeteg barátom van ott, és a közönséghez is erős szálak fűznek. A '90-es évek elején benne voltam a Disco 2000 csapatban, együtt dolgoztam a Limelight dj-ivel, később rezidens voltam a Twilóban, és persze ne hagyjuk ki a nyári Central Park-beli bulikat sem! Ami nehézséget jelent mostanában az utazásaim során, az az, hogy megszokjam, átérezzem, hogy hol is vagyok. Nem arról van szó, hogy nekem teljesen mindegy, épp az ellenkezője igaz. Szeretem tudni, hogy mi történik épp az adott országban. Előtte elolvasom az újságokat, próbálom kideríteni, hogy mi foglalkoztatja arrafelé az embereket. Ugyanez igaz a magyarországi utazásaimra is.

Ahhoz képest, hogy a világ minden csodás helyén jártál már, még mindig Berlinben laksz. Sohasem gondolkodtál azon, hogy máshová költözz?

- Berlin érdekes város. Földrajzilag és érzelmileg egyaránt a világ közepe számomra. Talán ha idősebb leszek, akkor olyan helyre költözöm majd, ahol örökké tart a nyár. Berlinnel az a helyzet, hogy a legtöbb lakója egyszerre szereti és utálja. Persze ez igaz minden nagyvárosra. Mindig van valami, amit nem szeretsz az otthonodban. Ami megvan, azt természetesnek veszed, ami nincs, azt hiányolod. Mindemellett izgalmas város, mindig ezernyi dolog történik, de semmiképp sem lehet összehasonlítani olyan világvárosokkal, mint New York, London vagy Párizs. Mindennek persze igazából nincs köze ahhoz, hogy miért élek ott. Ebben a városban nőttem fel, ismerem mint a tenyeremet, minden barátom idevalósi és ha úgy döntenék, hogy elköltözöm, akkor vinnem kellene magammal a családomat és barátaimat is, ami elég nehezen megvalósítható dolog lenne.

A Syma Csarnokban

Zeneileg otthon érzed magad Berlinben? Mi történik ott mostanában a klubokban?

- Berlin egy zeneileg eléggé elszigetelt város. Furcsa, de mindig vannak saját felkapott dolgai, amik másutt nem igazán népszerűek. A legújabb őrület a klick klack. Viszonylag lassú, 120 BPM körüli zene - ami nekem egy klubban azért lassúnak számít, - semmi energia, lüktetés nincs benne, csak folyamatosan megy a bumm-bumm lábdob. Már majdnem dubos, de a dubban sokkal több a finomság, ez pedig szimplán csak furcsa zajokról szól. Engem ez egyáltalán nem mozgat. Talán egy étteremben háttérzeneként meghallgatnám, vagy akkor sem zavarna, ha egy a liftben szólna, de nem egy klubban, ahová az ember bulizni, táncolni megy. Zavar még az egészben az is, hogy sokan tévesen electrónak hívják. Pedig az electróban mindig ott lüktet valami funkys basszustéma, ebben viszont nyoma sincs ennek.

Ha már Berin: többévnyi kihagyás után idén újra megrendezik a Loveparade-et, de ezúttal egy új szervezőcsapat áll a rendezvény mögött. Te mint fellépő mit gondolsz a munkájukról? Visszanyerheti-e a parádé régi hírnevét?

- Néhányszor találkoztam már velük, és nem mernék ítéletet alkotni róluk, de az biztos, hogy olyan embereknek tűnnek, akik meg is valósítják mindazt, amiről beszélnek. Ráadásul nagyon jó ötleteik vannak, és tényleg azon vannak, hogy jobb legyen a Love Parade. Izgalmas az egész, és alig várom, hogy lássam az eredményt. A részemről minden bizalmat és támogatást megkapnak ahhoz, hogy valóban frankó buli legyen belőle. Az egyik legfontosabb változás, hogy ezúttal nem egy maroknyi ember dönti el, ki indíthat kamiont, hanem sokkal demokratikusabban működik a kiválasztás. Bárki jelentkezhetett, és a közönség voksolt rájuk az interneten. Nekem ez nagyon szimpatikus megoldás. Eredetileg ugye egy békés demonstrációként indult a Love Parade, és ahol béke van, ott demokrácia van. Másrészt nagyon tetszik a vizuális megjelenítése is, a logó és a plakátok. Örülök annak is, hogy a felvonulás végén felállítanak tíz színpadot, ahol csak fiatal, tehetséges, de egyelőre ismeretlen dj-k játszanak. Végre nem csak a legfelkapottabb, legismertebb dj-kről szól a parádé. Mert a többi ezer meg tízezer nélkül nem is lehetne a legjobb tízről beszélni. Most nem a nagy nevekről lesz szó, hanem végre az elektronikus zenéről. Én mindig azon a véleményen voltam, hogy ez az egész nem szólhat a külsőségekről. Az új csapat pedig úgy néz ki, hogy sokkal jobban magáévá tette ezt a gondolatiságot, mint a régi. Abszolút meg vagyok győződve afelől, hogy a világ egyik legjobb bulija lesz!