Méreg vagy gyógyszer? - partyk a Szigeten

Vágólapra másolva!
Egy év feszült várakozás után ismét itt a Sziget, amelynek elektronikus zenei vonulata sem lebecsülendő, sőt. Ismét föllép többek között a Prodigy, a The Orb, a Coldcut, a Guru's Jazzmattaz, Natacha Atlas, a hírneves dj-k közül pedig az argetinok büszkesége, Hernan Cattaneo, djane Storm, dj Mylo, Anthony  Rother és persze még sokan mások.
Vágólapra másolva!

A szerdai nyitónap elektronikus zenei szempontból kissé diétás, a Nagyszínpadon a rock az úr, de a Wan2-színpad programjában ekkor sem csalódunk. Ott lesz az Oroszországból szinte hazajáró, "etnotrance"-banda, a Deti (ejtsd: "Gyeti") Picasso (azaz a Picasso Gyermekei). A Partyaréna sztárvendége az amerikai houser, Roger Sanchez lesz. A Medúzában Marcel a ghánai-magyar Sena segítségével live-ozik, aztán Rewind, azaz dobbasszus Palotaival és Cadikkal.

A csütörtöki nap befejező nagyszínpadi koncertjét az olasz lakosságihiphop-mester, Jovanotti adja. Ennek ellenére a Partyaréna éjszakai programjára érdemes igazán hegyeznünk ezen a napon, ahol jórészt techno, avagy techhouse a műsor, a brit Layo&Bushwacka! párossal, Nagával, Betával és Budaival fűszerezve. A Medúzába éjféltől érdemes átruccanni egy kis breakért, ezt a Finger Lickin kiadó dj-i, azaz Soul of Man, az A Skillz és Slyde tálalják Angliából.

A Nagyszínpadon kellemes jazzy-hiphoppal indul a show péntek délután, a Guru's Jazzmattaz előadásában. A Wan2 fő attrakciója a Ninja Tune kiadó alapítói, azaz a Coldcut föllépése. A duó egyik tagja, Matt Black a koncert után a Meduzában tol dj-szettet. A Partyarénában drum'n'bass a menü, djane Stormmal és mc Fattel és John B-vel britföldről, a kemény dramabát adó norvég Future Prophecies-zal, illetve a mi Palotai Zsoltunkkal.

A szombat a Radiohead nagyszínpadi és a holland Relax Wan2-koncertjeinek napja. Utóbbiak hiphopot nyomnak élőben, rockzenekari felállásban. Ezen a napon visszatér a techno a Partyarénába, az osztrák Felipével, az amerikai Carl Craiggel, vagy a magyar Newllal a mixpult mögött. A Medúzában goa-psy-őrület lesz a sziget csúcsnapján, a német Saafi Brothers-zel, Oleggel és Weghával.

Vasárnap délután Németországból hoz roots-reggae-t a Gentleman és a Far East Band a Nagyszínpadra. Estére aztán Franciaországból érkezik a hiphop a Zebda két frontemberével, Mouss-szal és Hakemmal együtt a Wan2 színpadára. A Partyarénában sokak örömére jön az igényes proghouse az argetinok Dj Mag-toptízes lemezlovasával, Hernan Cattaneóval. Az elektronikus undergroundot fölkaroló Medúzában osztrák nap lesz Christian Candiddal, Marcus Kienzllel és a Slack Hippy-vel.

Hétfőre várják a Wan2-színpad legnagyobb elektronikus zenei dobását, a The Orb formációt, akik az "ambient-house" úttörőinek számítanak. A világzenei deszkákon Natacha Atlas koncertezik.

Újfent technóval kedveskednek a Partyaréna közönségének, ezúttal a német Anthony Rother és Tiefschwarz. A Medúzában a Pulver Records németjei parádéznak, így az Inverse Cinematics, a Dublex Inc. dj-csapata és Slope.

A fesztivál slusszpoénjaként tíz év után ismét a Nagyszínpadon a Prodigy, a koncert kedd este kilenckor kezdődik, az Anima Sound System előadása után. A Partyaréna záróakkordját Elton John kedvenc dj-producere, a skót Mylo játssza el, míg a Medúzában a holland breakerek, Kraak és Smaak, élő produkciójukkal zárják a Szigetet.

Érdekesnek ígérkezik az egy hét alatt a Silent Disco, ahol ezer fülhallgatót osztanak ki nap mint nap. Két sáv között választhat a táncoló népesség, az egyiken a holland ötletgazdák (dj Od és No dj) zenéje fogható, a másikon a hazai dj-élmezőny szettjei, napról napra változó elektronikus zenei stílusban.

Fotó: Fabric London
Tiefschwarz

A Romasátor programjából az osztrák-magyar Deladap koncertje és a Putamayo Café mindennapi záródiszkója érdemel figyelmet, ahol a brit, dj Schratchy többször is, majd' minden nap föllép. A Cökxpön Ambientsátorkert pedig a chilles elektronikának ad otthont egy héten keresztül, sok-sok élő produkciót, például a Saafi Brothers-es Gabriel le Mart fölvonultatva.

Peter Poppara

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!