Minden idők legszebb szvingje

A svéd Koop nem tartozik a slágerlistákon konok rendszerességgel előrukkoló együttesek közé, de az kétségtelen, hogy valahányszor felbukkannak, produkciójuk még a dzsessz iránt kevésbé fogékonyak szemében is felülről súrolja a korszakalkotó jelzőt. Harmadik lemezük, a Koop Islands könnyed szórakozásra és hátradőlős zenehallgatásra egyaránt bízvást ajánlható.

1997-ben két extravagáns svéd komputermániákus a világra szabadította sehova nem illeszthető hibridszörnyetegét. A Glömd című finom, dzsesszes, szállós táncolható slágerről akkoriban csak az nem asszociált a mi Anima Sound Systemünkre, aki még nem hallotta.

Ami utána következett, mélyütés volt a kevésbé edzett, hétvégi zenekedvelőknek: laza ipari dzsessz és trip-pop keveréke éjfekete ambienttel bolondítva. A Koop tisztán elektronikával valósította meg elképzeléseit, de már a szárnypróbálgatásaiból is kitetszett, hogy nem egy szoftverfejlesztő részleg műkedvelő mérnökeiről van szó.

Öt év múlva érkezett a nagy áttörés a debütalbummal, Waltz for Koop-pal, melyen progresszív szalonzenéjükkel telibetrafálták a közízlést. Puha dallamok sorakoznak a következő, 2002-es lemezen is, a számok végkifejlete pedig mindig más, mint amit várunk. A Sons of Koop egy szinte tökéletes anyag, megfejthetetlensége miatt átütő, felzaklató.

Hogy újabb hazai párhuzammal jöjjünk, Zagarnál is fellelhetők hasonló motívumok, csakhogy a svédek minden dalban a szemplerekre és bakelitről kimásolt eredeti hangmintákra támaszkodtak. Mégis komplett esztrádzenekart hallunk, duruzsoló bőgőfutamokat, nagy fúvós kiállásokat, harmóniumszőnyeget, xilofonszólókat, háttérbe rejtett kongákat, soulos éneket.

Három esztendővel ezelőtt aztán felgyorsulni látszottak az események. A kiválóra sikeredett Astor Piazzola-remixlemez nyitótáncát, s tán legszebb tételét a Koop jegyezte, amin ekkor már senki nem csodálkozott. Aztán újabb három ínséges év után elérkezett a százezrek által áhított harmadik album. Első hallásra nem fedezhető föl akkora kanyar, mint a második Sons of... és az első Waltz for... albumok között.

A recept megmaradt, de mostanra a zenészek időben még távolabbra a húszas-harmincas évekbe kalandoztak. Nem elhamarkodott kijelentés, hogy ez a legslágeresebb Koop-lemez. A nyitó Koop Island Blues mákonyos álomba ringat. Aztán egy következő szám (Hello, My Love...) pedig egész egyszerűen minden idők egyik legszebb szvingszerzeménye.

Hogy feltehetőleg mégsem ez lesz az albumról a megasláger, köszönhető a Come to Me lüktető, forró égövi boogie-jának. A Forces-szel pedig száguldunk tovább: Earl Zinger vokalista (aki nem más, mint a gallianós Rob Gallagher) modern ízt csempész a sodró lendületű, fűtött atmoszférájú, extatikus darabba. Olyan klarinétszóló hangzik el benne, hogy a tánc végén elhajigált ingükkel együtt az állunkat is fölszedegethetjük parkettről.

Innentől zsarnokian kényeztetik a dzsesszrajongókat a kifulladásig kihúzott, újabb és újabb rétegeket egymásra tekerő billentyűs, ütős és fúvós gyöngyszemek. Csak a Beyond the Son ízig-vérig modern monotóniájában ébredünk tudatunkra. Pillanatnyi lélegzetvétel, miközben Earl Zinger filmkommentárja pszichedelikus mezőkre terel. Az utolsó akkord, a Drum Rhythm... zseniális hangulat- és stílusváltás. Modern, gépízű demozene, s amilyen hirtelen feltűnt, úgy enyészik el.

Koop Islands
kiadó: Diesel Music - Stockholm
hazai terjesztők: Deep Distribution, Neon Music

lg