A jamaicai zenék szerteágazó története már sejteti, hogy az innen származó zenei terminusok históriája sem éppen egyszerű. Kezdjük rögtön a skával: annyit tudunk, hogy a szó műfajnévként a hatvanas évek elején jelent meg, ám a kifejezés eredete már annál vitatottabb.
Ernest Ranglin,a legendás gitáros szerint a "ska" a "skat" szóból származik, amelyet az ő és kollégái által kifejlesztett speciális, a skára jellemző gitársikálásra használtak (s ezt kiabálta volna a t. közönség is, mikor meghallotta a jellegzetes hangot).
Mások szerint a basszer Cluet Johnson használta volna először a terminust, mintegy megvilágítandó a zene - mármint a ska - sajátos lüktetését (Johnson, akinek bandája, a Blues Blasters volt a legendás Coxsone Dodds "házi" zenekara, amúgy is "skavoovie!" felkiáltással üdvözölte haverjait).
A ska terjedéséhez óriási lökést adtak az olyan zenekarok, minta nevet is népszerűsítő Skatalites, meg a függetlenség 1962-es elnyerése, ami remek hazafias tematikát kínált a zenészeknek.
Ráadásul az egész jamaicai zene és vele a világ épülésére szolgált, hogy az újdonsült állam pontosan 32 évig (1994-ig) megtartóztatta magát a művészi produkciók törvényi védelmét szolgáló berni konvenció aláírásától, így a copyright fogalmát hírből sem ismerő zenészek csak azt nem dolgozták fel (például ska-ritmikában), amit nem akartak.
A "dancehall" etimológiája sokkal inkább magától értetődő: a reggae-nél jellemzően gyorsabb, riddimekre épülő és tipikusan szintetikus basszust használó zenéket jelöl, és világosan utal a zene felhasználási módjára: tánctérre valló partyzene. A dancehall címkéjével együtt a hetvenes évek végén bukkant fel Henry "Junjo" Lawes, King Jammy és más kiváló producerek fejlesztésében, és olyan előadók tolmácsolásában, mint Yellowman vagy Shabba Ranks.
Vagy fél évtizeddel rá érkezett a raggamuffin vagy egyszerűen ragga, a maga sajátosan ugató vokáljával. Az első nyilvántartott ragga-szerzemény Wayne Smith (King Jammy segedelmével rögzített) Under Me Slang Teng-je, mely a zeneileg termékeny jamaicai nép és a Casio szintetizátor alkotó szimbiózisának első gyümölcse.
Az albínó Yellowman (jobbra) Lee 'Scratch' Perryvel
Mindazonáltal az első darab, amely már címében viseli a raggamuffin kifejezést (s ezáltal hozzájárult a terminus és a zene ragályszerű terjedésében) Daddy Freddy és Asher D Raggamuffin Hip-Hop című darabja, úgyhogy mi a magunk részéről nekik adnánk az első díjat.
A szó etimológiája, ha lehet, még viccesebb. A XVII. században jelent meg a jamaicai kreol szókincsben (a kreol tipikus pidgin nyelv, amely az angolra és egyéb aromatikus nyelvi adalékokra épül). A kifejezés szemantikája rendre variálódott ahhoz képest, hogy éppen ki használta: a brit gyarmati hivatalnokok, katonák, tengerésztisztek a helyi lakosságot hívták így (természetesen nem kis rosszallással), ezen kívül a e szóval illették a nem kívánt macskaszaporulatot is, míg a jamaicai ifjúság büszkén használta magára és zenéjére.
Ha már fekete zenéknél tartunk, még ennél is regényesebb a rhythm & blues kifejezés eredete és persze transzformációja a szeretett-gyűlölt r&b-vé. A "rhythm & blues" címke azon kevesek közé tartozik, amelynek pontosan ismerjük a genezisét: először 1947-ben használta Jerry Wexler a Billboard magazinban - ezzel helyettesítve a nem túl hízelgő "race music" terminust, mely természetesen a feketék blues, gospel, dzsessz típusú/gyökerű zenéit jelölte, és főképp a boogie-woogie-elemekből építkező és határozott (később a rock & roll-ra is oly jellemző) ritmuskísérettel bíró szerzeményekre használták.
A hetvenes években már gyűjtőfogalomként szolgált valamennyi soul és funk típusú zenére, majd a nyolcvanas évektől, immár r&b-nek rövidítve, ez jelölte a soul- és funk-gyökerekkel bíró modern (jórészt még mindig fekete), vokális popzenét.