Vágólapra másolva!
A mainstream trance kedvelőinek nem kell sokat tenniük év végén. Egyszerűen csak megvárják, amíg megjelenik az A State of Trance Year Mix, aztán hátradőlnek és meghallgatják Armin van Buuren miket tart legjobbnak az évben. A Trancetream ajánlója.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évek hagyományainak megfele-lően ez az esztendő sem múlhat el az A State of Trance Year Mix nélkül. A DjMag-nél az év lemezlovasának választott Armin van Buuren rádióműsorának évadzáró adása előtt jelent meg a dupla lemezes kiadás. Ennyiben foglalja össze a 2007-es évet Armin.

Nyolcvanöt dal, 365 nap, mindössze két-órányi megamixbe sűrítve. Több szempontból is igen megkérdőjelezhető vállalkozás, de szerencsére a profizmus és a tapasztalat ezúttal is kihozza a dologból a maximumot.

Nagy elvárásokat azonban így sem szabad az összeállítással szemben támasztani, hiszen egy olyan műfajban, ahol egy valamire való szám hossza legkevesebb hét percre rúg, kétperces dalfoszlányokkal operálva nem lehet örökérvényűt alkotni.

A dolog persze nem is erről szól: hallgatjuk a zenét, visszatekintünk az elmúlt hónapokra, évszakokra. Nosztalgiázunk, majd egy nagy sóhajtással kísért vállvonást követően nekigyürkőzünk az előttünk álló dolgoknak.

Armin ebben az évben már megmutatta egyszer, hogy hol tart a trance szerinte. Az A State of Trance 2007 szintén duplaalbum volt On The Beach és In The Club címmel.

Ahogy a nevek is mutattják, az első inkább olyan stranddiszkó lett, a második viszont kifejezetten partyhangulatú.

Az A State of Trance Year Mixtől nincsenek annyira elragadtatva a kritikusok, bár lehet hogy az elvárás volt túl nagy, hiszen egész évben csak Arminról szóltak a hírek.

Trancetream.fm

State Of Trance 301

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!