Szakítás a Chemical Brothers mentén

Vágólapra másolva!
Szétvállnak Lily Allen, hivatásos botrányhősnő és Ed Simon (Chemical Brothers) útjai. Két héttel az után, hogy a hölgy elvetélt, a pár a sorozatos veszekedések miatt szakított.
Vágólapra másolva!

Kit Allen színész lánya, már egy hónapja együtt volt Eddel, amikor észrevette, hogy terhes. A hölgy azt állítja, a zenésztől van a gyerek, bár sokan kételkednek a kicsapongó életviteléről elhíresült Lily szavahihetősé-gében. A két ismert sztár között tizenöt év a korkülönbség.

A párocska szeptemberben gabalyodott egymásba, amikor a Chemical Brothers Londonban játszott. A novemberben szárnyra kapott gyermekvárási híreket Lilly decemberben blogján megerősítette, és ha már ott volt, azt is bejelntette, hogy tv-sorozatot indít.

A botrányhősnőt igencsak megviselte gyermeke elvesztése, akkoriban azt nyilatkozta, hajlandó lenne megváltozni, hogy felelősségteljes anyuka lehessen.

Egy maldiv-szigeteki nyaraláson szerették volna feldolgozni a traumát, de a lélekgyógyulás helyett állandósultak a veszekedések kettejük között.

A terápia nem vállt be, ezért gyorsan a munka felé fordult, és leforgatott három részt a jövő hónapban adásba kerülő Lily and Friends című műsorból.

Brit újságírók azt mondják, hogy a botrányhősnő tényleg kész volt arra, hogy feladja eddigi életmódját és mintaanya legyen.

party.[origo].hu

Chemical Brothers: Salmon Dance

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!