Adrenalinnal telített éjszaka

Vágólapra másolva!
Most szombaton a gödöllői Club Q Retropartyja újabb csemegével szolgál. Az est vendége a dj-szakma klasszikusának számító, a party.[origo].hu-val közös dj-iskolát indító Dän von Schulz lesz.
Vágólapra másolva!

A nyolcvanas-kielncvenes évek külföldi és hazai slágereit a legendás Fortuna Classic partyk elindítója, Dän von Schulz szállítja március 15-én Gödöllőre. A hazai dj-szakma elitjének meghatározó tagja huszonöt éve kezdte az ipart.

Annak idején egy szilveszteri buliért kapta az első fizetését, és 1989 óta van hivatalos OSZK-működési engedélye. A kilencvenes évek elején ő kezdett először house-t játszani, majd a DMC nemzetközi dj-bajnokság emlékezetes triójának (Tommyboy-jal és Andrewboy-jal) tagja.

A hazai szórakozóhelyeken kívül a világ számos klubjában játszott már, Ibizától New Yorkig. Rengeteg sikeres partysorozat elindítója, emellett jelentős nagylemezek és mixalbumok kerültek ki a keze alól.

Hozzáértését és profizmusát mi sem bizonyítja jobban, hogy évek óta ő nevelte ki a lemezlovasok új generációjának számos tagját. A party.[origo].hu-val közös dj-iskolájában ifjú tehetségeket vezet be a szakma rejtélyeibe, s több végzőst is sikerrel indít el a pályán.

A Club Q egyébként három havi rendszerességgel visszatérő partyval dolgozik. A diákoknak szóló Tigen kívül, a Cue-retrobuli és Progressevent tűnik föl rendszeresen.

Újabb felejthetetlen élményben részesülnek a szombati Retropartyján résztvevők Gödöllőn, ugyanis a Fortuna Classics-alapító Dän Von Schulz irányítja az önfeledten táncoló tömeget.

(x)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!