Budapestre jön a Black Eyed Peas

Vágólapra másolva!
Szeptember 22-én a Budapesten koncertezik az idei év egyik legsikeresebb hip-hop bandája, a Los Angeles-i Black Eyed Peas. Az együttes legújabb koncertfelvételéhez kíván klipet forgatni. Azért választották éppen Magyarországot, mert véleményük szerint hazánkban legendásan jó a közönség - adta hírül a Multimédia Concerts.
Vágólapra másolva!

A Black Eyed Peas sokáig csak egy zöldfülű banda volt a számos Los Angeles-i csapat közül, akik hip-hop zenével próbálkoztak. Első két lemezük - Behind the Front (1998); Bridging the Gap (2000) - különösebb visszhang nélkül maradt, hogy végül az Elephunk (2003) című albummal minden korábbi elképzelést felülmúljanak.

"Bár ez egy hip-hop lemez, de nem úgy ültünk le, hogy most gyerünk és készítsünk egy hip-hop lemezt, hanem csak zenéltünk, ahogy nekünk tetszett, írtunk dalokat úgy, ahogyan jónak éreztük őket és ez lett belőle. Mi soha nem állítjuk valamire, hogy na ez a mi stílusunk..." - nyilatkozta will.i.am, az együttes egyik tagja a stílust firtató kérdésekre.

Tény, hogy az alapvetően hip-hop elemekre épülő lemezen több stílus is keveredik, ez már az album vendégszereplőinek névsora láttán is kiderül. Első, s talán legismertebb slágerük a Justin Timberlake-kel közösen énekelt Where is the Love mellett találhatunk a korongon Louis Armstrong hangját idéző dünnyögést (Smells Like Fun), de egy szám erejéig az együttestől műfajilag meglehetősen távol álló Papa Roach is feltűnik az Elephunk-on (Anxiety).

A népszerű rockbandával való közös munkát will.i.am egyébként teljesen természetesnek tartja: "A két csapat nagyon hasonló. Ha összejövünk, beszélgetünk, amúgy igaziból, mintha csak 60 évesek lennénk, és egy buszmegállóban ücsörögnénk ráérősen."

A közös dalok mellett mindenképpen meg kell még említeni a Shut Up című szerzeményt is, melyet a hazai kereskedelmi rádiók is leadnak úgy minden fél órában, valamint a Hey Mama címre keresztelt számot, mely a Ben Stiller és Jennifer Aniston főszereplésével készült Derült égből Polly című film betétdala lett.

A Black Eyed Peas több, mint három évig dolgozott legutolsó lemezén, ennek meg is lett az eredménye: napjainkig több, mint 4,5 millió példány fogyott belőle. A számok alapján tehát szeptember 22-én mindenképpen egy sztárcsapatot üdvözölhetünk a Budapest Sportarénában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!