A szépemlékű kilencvenes évek nem lennének teljesek a Vaya Con Dios nélkül: akkoriban nehéz volt olyan lagzit találni országszerte, ahol ne csendült volna fel legalább egyszer a Nah neh nah. A Vaya Con Dios határtalan népszerűségét tulajdonképp egy egyszerű ötletnek köszönheti: a csapat tagjai felismerték, hogy ha régi amerikai slágerekkel keresztezik a klasszikus spanyol flamencót, ritmusos, táncolható, énekelhető slágereket kapnak.
Ne feledjük, akkoriban a világzene még meglehetősen ködös, elvont és főként alternatív műfajnak számított, éppen ezért figyelemre méltó, hogy a Vaya Con Dios olyan számokkal került fel az európai slágerlistákra, melyekben az autentikus cigányzenéből és a francia sanzonok világából is merített. Kár lenne azonban amolyan eurokonform mulatósként leírni a Vaya Con Dios zenei világát, hiszen tagadhatatlanul fülbemászó slágereik mellett rengeteg érdekes, több kultúrából kölcsönző dalt is írtak: kései lemezeikre például kifejezetten az indiai és arab hangulat jellemző, holott akkoriban ebben a műfajban egyedül Ravi Shankar neve volt világszerte ismert.
Miután 1991-ben az egyik alapító tag, Dirk Schoufs kilépett az együttesből - alig egy évvel távozása után kábítószer-fogyasztás okozta fertőzésben hunyt el -, az énekes Dani Klein vette át az irányítást, ezt követően egyértelműen ő lett a Vaya Con Dios arca.
Hétmillió eladott lemez után azonban kifulladni látszott a zenekar, 1996-ban Dani Klein is visszavonult az aktív zenéléstől. Nyolcévnyi szünet után aztán mégis visszatért a színpadokra a jellegzetes hangú énekesnő, a Promise című lemezen új dalok mellett tradicionális világzenei feldolgozások is szerepelnek.
A Vaya Con Dios első budapesti fellépése tehát egyben lemezbemutató is, ez azonban nem jelenti azt, hogy a régebbi slágerek ne csendülnének majd fel.
Vaya Con Dios, Margitszigeti Szabadtéri Színpad, június 6.