A Görög, az Udvari festő és a Süket

A tyúk és a tojás problémaköréhez hasonló kérdésbe botlunk, ha elkezdjük vizsgálni a festői hírnév mibenlétét: nehéz ugyanis megmondani, hogy egy festő attól lesz-e felkapott, hogy tényleg jók a képei, vagy azért tartjuk a képeit jónak, mert sokat hallunk a művészről. Példának okáért több, Velázqueznek tulajdonított képről kiderült már, hogy azokat valójában tanítványa, Mazo festette - az ő nevét azonban jóformán csak a szakértők ismerik.  Egy okkal több, hogy ne csak a húzónevek miatt látogassunk el a Szépművészeti Múzeumban január 27-én nyíló kiállításra, mely az El Greco, Velázquez, Goya - Öt évszázad spanyol festészetének remekművei címet kapta. Játsszon velünk, és nyerjen jegyet a kiállításra!

A Szépművészeti Múzeum idén ünnepli századik születésnapját. Megalapításáról már az 1896. évi millenniumi törvény határozott, de kapuit csak tíz évvel később, 1906. december 1-jén nyitotta meg a nagyközönség előtt. Jubileumi évének programsorozata a Géniuszok és mesterművek nevet kapta, tegyük hozzá, teljes joggal. A múzeum a századik évnek már a legelején - 2005. december 1-jén - két fajsúlyos tárlattal nyitott: a többek között két Tiziano-festményt bemutató kamarakiállítás január 15-én ugyan már bezárt, de ötszáz év művészeti tárgyú grafikáiban még márciusig végéig gyönyörködhetünk a Hősök terén található épületben. A héten nyíló kiállítás a sorozat harmadik darabja, ezt követi még hat bemutató. A tömegvonzó Rembrandt- és Van Gogh-gyűjteményeken kívül érdekes tematikus kiállításokkal is találkozhatunk 2006-ban: a tengeri csaták, illetve a lefejezések reneszánsztól a modernig terjedő ábrázolásait követhetjük nyomon egy-egy tárlaton - utóbbi leghíresebb képe természetesen Klimt Judit-ja lesz.

A mostani kiállítással kapcsolatban azért nem árt tisztázni valamit: ha valaki csak a huszadik század nagy spanyoljaira (Dalíra, Picassóra, Miróra) kíváncsi, az inkább otthon lapozgassa a művészeti albumokat, a rendezők ugyanis nem mostantól számolták vissza a címben említett öt évszázadot. A bemutatásra kerülő több mint száz képet az 1400-as évektől a tizenkilencedik század közepéig terjedő korszak spanyol festészetéből válogatták össze. A kiállítás megközelítőleg időrendben mutatja be a műveket, de a csoportosításnál felfedezhetünk bizonyos tematikai és földrajzi szempontokat is. Így az első terembe lépve a gótikával, ezen belül is az ismeretlen festők táblaképeivel kezdünk, majd a középkori és reneszánsz mesterek következnek. Az úgynevezett aranykor (a tizenhetedik század első fele) esetében már a tematika a fő szervező elv, különböző alkotók tájképei, csendéletei, illetve portréi kerülnek egymás mellé. A mártíromság-jelenetek csoportjának minden bizonnyal José de Ribera művei képezik a magvát, ő ugyanis előszeretettel (és "szakmailag" hitelesen) ábrázolt elevenen megnyúzást vagy karóba húzást, egyszóval minden olyan halálnemet, amely a mártíromság előfeltétele volt akkoriban. A spanyol barokk vallásos ágát képviselik még Murillo és Zurbarán alkotásai, a kor világi festészetét pedig Collantesen, Meléndezen és a Velázquez-tanítvány Mazón keresztül ismerhetjük meg. Itt egyébként egy olyan társítással is találkozhatunk, amely, bár roppant kézenfekvőnek tűnik, mégsem jött létre még soha: így a világon elsőként kerül egymás mellé Velázquez és Mazo Margarita Teresa infánsnőt ábrázoló egy-egy képe. A tárlatot a festőóriás Goya képei zárják.

D. R. Velázquez: Margarita Teresa infánsnő kék ruhában 127x107cm, olaj, vászon Kunsthistorisches Museum, Bécs	Juan Bautista Martínez del Mazo: Ausztriai Margarita infánsnő 212x147cm, olaj, vászon Museo del Prado, Madrid

Spanyol festők német gyűjteményekben

A magyar tulajdonban lévő remekművekkel együtt végül is sikerült összehozni egy rendkívül nagyszabású kiállítást, amelyben a spanyol festészet olyan kulcsművei is megtalálhatók, mint El Greco Bűnbánó Magdolná-ja és Pünkösdi oltár-a, az említett Margarita Teresa-képek vagy Goya Vízhordó leány című festménye. Az alkotások biztosítási értéke összesen csaknem 50 milliárd forintot tesz ki, úgy tűnik tehát, hogy anyagi értelemben is működik a többségi vélemény értékformáló ereje.