Ok nélküli lázadás a PeCsában

A hetvenes években angol punk-kölyök, a nyolcvanas években már amerikai rocksztár, 1993-ban évtizedes pihenőt fúj, hogy aztán az  új évezredben ismét kultikus figuraként bukkanjon elő. Billy Idolt sokan a punkzene első nemzetközi sztárjaként ismerik, pedig sokkal több annál: az 1982-es Billy Idol című lemeze óta volt ő már pop, rock és techno-sztár is, de leginkább mindhárom együttvéve. 2001-es Greatest Hits követően újraéledt, itt az új lemez, a Devil's Playground, és bár nemsokára ötven, turnézik, mintha most kezdte volna. Billy Idol július 13-án a PeCsa szabadtéri színpadán lép fel.

Pedig nem úgy indult, hogy megváltja a könnyűzenét: már 21 éves volt, amikor 1976-ban Tony James basszusgitárossal összeálltak Generation X néven, pár éves pangás után a Dancing with Myself be is futott, Billy azonban, mint később is annyiszor, elviselhetetlennek bizonyult. 1981-ban nagy szerencséjére összefut a Kisst is csúcsra juttató Bill Aucoinnal. Kicsit kevesebb zúzás, dallamos, poposabb vonal, botrányok, és Billy máris igazi sztár. Már saját kislemezzel, a Don't Stop-pal aratja első szólósikerét, ekkor csapódik mellé Steve Stevens és a producer Keith Forsey, ez aztán meghozza a végső áttörést.

Az 1982-es White Wedding és az újrakevert Dancing with Myself már az MTV műsorán is nagy sikerrel fut, az 1984-es Rebel Yell pedig a valaha volt legsikeresebb Idol-dal, platinalemez és korszakos sláger. Mégis hároméves szünet, egy erősen felejthető Whiplash Smile című album és oda a fény és csillogás, Steve Stevens elhagyja a süllyedő hajót, Idolt pedig csak az MTV képes kicibálni kezdődő depressziójából, a zenecsatorna által piacra dobott nyolc számos válogatáslemez ugyanis ismét nagy siker.

A kilencvenes évekkel viszont sötétkorszak kezdődik: nem elég hogy haldoklik a punk, hogy hódít az elektronika; Billy nem találja a helyét, egy motorbalesetben pedig majdnem maradandó sérüléseket szenved. Felépülve 1993-ban adja ki a Cyberpunk című borzalmat, a punk, a rock és a techno valami egészen beteges keverékét, ami akkora bukás, hogy aztán a 2001-es Greatest Hits-ig nem is próbálkozik nagylemezzel, csak kisebb filmszerepekben látni bohóckodni.

Hírneve valahogy mégsem porosodik, számos nagy slágeréből készül feldolgozás, és bár amit Idol-stílusnak nevezhetnénk, az már rég közröhej tárgya, valahogy mégis átvészeli a kritikus időszakot. 2001-ben visszatér mellé Steve Stevens és Keith Forsey, egy új számot össze is raknak, de a Greatest Hits mégis a régi nagy számok újrakeverésétől lesz sikeres.
A 2005-ös Devil's Playground mintha megpróbálná felzabálni a kihagyott évtizedet: Green Day, Third Eye Blind ötletek és céltalan keménykedés, egy-két mókás rock- és country-feldolgozás, kacagtató groove és néha még metál is, az egész olyan mint egy összemontírozott Idol-történelem. Billy valahogy mindent túlél és csodával határos módon most itt van Európában, hogy az új korong dalain túl elénekelje nekünk korszakos slágereit, a Sweet Sixteen-t, az Eye Wtihout a Face-t, az L. A. Woman-t vagy a Rebel Yell-t.

Billy Idol a megtestesült nyolcvanas évek, kicsit még mindig az az arc, akit Keith Forsey anno megalkotott, idétlen frizura, testhezálló szerkó, monoton dobpergés, riffkeménység és popos dallamívek, valakinek retro, valakinek bohóc, de biztos, hogy igazi jelenség. Mindjárt ötven, ehhez képest úgy veti magát bele a turnéba, mintha csak most kezdené. Július 13-án, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán Billy Idol nekünk zúz.

Billy Idol - Devil's Playground, Petőfi Csarnok (XIV., Zichy Mihály u. 14.), július 13., 20.00. Belépő: 8500 Ft

kisrényi