Henri Texier világhírű bőgős, komponista több mint negyven éve töretlenül ívelő karrierjének állomásain játszott már Jean Luc Ponty-val és Claude Barthélemy-vel is. Művészetében a kísérletező kedv nem szorítja háttérbe a huszadik század nemes hagyományainak ápolását, és előszeretettel ötvözi a földközi-tengeri népek zenei kultúráját a szving évszázados világnyelvével.
Habár Aldo Romano kétségkívül nem a trió korelnöke, '71-'79-ig együtt muzsikált Texier-vel a Total Issue formációban. Az olasz komponista gyermekként került Párizsba, gitáron és dobon tanult, s jutott el a művészi szintig. Koncertjein is gyakorta pihenteti dobverőit, és alkotja egy szál gitárral a ritmusszekciót. Munkásságát 2004-ben Jazzpar-díjjal jutalmazták, de fontos szerepet vállalt Michel Petrucciani karrierjének elindításában. Akárcsak Texier, Romano is eltéphetetlen szállal kapcsolódik az olasz-francia népzenéhez, illetve annak világzenébe épülő variációihoz.
Louis Clavis zeneszerző, klarinét- és szaxofonművész a trió legifjabb tagja, akinek magával ragadó előadását már hazánkban is megcsodálhattuk. Kompozícióinak sikere egyértelműen a lírai hangnemben keresendő. Darabjaiban magabiztosan kalauzolja hallgatóit Calabria partjaitól nomád népek járta vidékeken át ősi törzskultúrákig, mindeközben újító kísérletei és improvizatív szólói nem törik meg a hangulati varázst.
Guy le Querrec fotóművésszel kiegészült kvartettjük impozáns produktuma a '96-os keltezésű Carnet de Routes, szintén fotók ihlette album. Ezen a gyöngyszemen találkozhattunk olyan különlegességekkel, mint a Vol címet viselő, kemény, menetelős bluesba oltott, világtól eltávolodott virtuóz szólócsokor, néhol Michael Nyman és a Balanescu Quartett nyomdokain. A felelgetős szaxofonszólókat egyébiránt az acid/avantgarde/jazzrockban utazó Másfél zenekar is előszeretettel építi zenéjébe, tehát a csapat és a stílus rajongói sem hiányozhatnak az áprilisi varázslatról. A Carnet de Routes legnagyobb "slágere", az Annobon mediterrán szving is előkerülhet, de az új lemez sem fukarkodik e mindkét század eleji meditatív/minimalista és egyszerre fülbemászóan virtuóz zenei struktúrákkal.
Guy le Querrec képein afrikai körutazáson vehetünk részt, néhol feltűnnek a muzsikusok is, Texier-t jóformán csak bőgőjéről ismerni meg, így nyilvánvalóan a zenei megfogalmazásban is tetten érhető a tájjal, emberekkel való együtt lélegzés, minek eredményeképp a spontán felszedett hatások e nagyszerű művészek alkotó elméjében modernné és autentikussá formálódnak. A stílusszíntézis jegyében született valamennyi darab közül legbájosabb a Viso di donna, amelyben Romano gitárt ragad és játékos, könnyed sanzont terít Sclavis filmzenés szvingszólója alá. Másszor Sclavis az, aki tájképeket fest hangszerével, népi dallamokon andalog, míg Texier a jazzesebb szólókra koncentrál, s ezalatt Romano kategorizálhatatlan, sokszínű játéka kápráztat el: itt szvinges kenegetés, majd törzsi ritmusok cinnel. A világzenei jelleg mindegyik tételben jelen van, mintha borút száműző utazást tennénk keskeny nyomtávú vasúton. Persze kísérletező muzsikusok lévén, nem tagadhatják meg önmagukat, s a koncertre látogató szerencséseket bizonyára részeltetik egy-két improvizatív kirohanásban, melyek azonban a játékos felfogás folytán nem csak az erős idegzetűeket vagy szakmabelieket hivatottak rajongóvá avatni.
A lemez időtlensége és a fotók zsenialitása együtt garancia a mágiára, s ki tudja, láthatjuk-e őket együtt még egyszer idehaza?