Faithless negyedszerre

Voltak már itt 1999-ben, 2001-ben és 2004-ben is, de minden szkepticizmusunk ellenére sem tudjuk azt mondani, hogy a Faithless lejárt lemez lenne a Szigeten. Maxi Jazz, Sister Bliss és Rollo őrült koncerteket adtak minden alkalommal, amelyek nézőszámukat tekintve rekordokat döntögettek a fesztivál történetében. Nagy valószínűséggel most sem fogunk csalódni: Faithless vasárnap este a Nagyszínpadon; de rajtuk kívül még Sinead O'Connor, Roia, Eddie Palmieri és a brit Razorlight miatt is érdemes lehet ezen a napon kimenni a Szigetre.

Logikus döntés a Sziget szervezőinek részéről, hogy a fesztivál történetének legsikeresebb koncertjét adó csapatot "ami jó, azon minek változtatni"-alapon újra elhívják; így a Faithless immár negyedszerre fog ellátogatni augusztus 12-én, vasárnap a Nagyszínpadra. A három tagú együttes (James Catto az 1998-as Sunday 8PM után vált meg tőlük) nagyjából a kilencvenes évek közepe óta az elektronikus tánczene meghatározó csapata, akiktől most is elementáris erejű bulit várhatunk.

Érdemes előtte is pillantást vetni a Nagyszínpadra: Manu Chao-, illetve Mano Negra-féle táncos-bulis zenét kaphatunk négytől a Babylon Circustól: sanzon, ska, funk, reggae és afrobeat, minden, ami belefér, ráadásul francia nyelven, amelyről tudjuk, hogy különleges bájt biztosít bármely zenei produktumnak. Szerencsés nép. Utána a tegnapi Hiveshoz hasonló brit gitárpop-csapat, a Razorlight vagy a magyar Muzsikás között választhatunk.

A Razorlight talán már nem ismeretlen a magyar zenerajongók előtt, második albumuk szép sikert könyvelhetett el magának, míg az énekes-dalszerző Johnny Borrell meghökkentő kijelentései is biztos helyet garantálnak a zenekarnak a médiában. Borrell nevezte már magát generációja legjobb szövegírójának, de azt is kijelentette, hogy jobb, mint Bob Dylan. Hatkor leellenőrizhetjük mindezt a Nagyszínpadon. Ha a világzene mellett döntünk, akkor a tradicionális zenét játszó Muzsikást hallgathatjuk meg az IWIW színpadán.

Fél nyolckor kezd az elefántcsontparti rasztafári, Alpha Blondy (IWIW Világzenei Nagyszínpad); az osztrák szomszédok Zagarja, a Roia (Wan2) és a fiús külsejű, ír énekesnő, Sinead O'Connor. Nem könnyű a választás, egyedül a megszállott reggae-hívőknek egyértelmű, merre vegyék az irányt. A Roia nagyon finom, lassú, balladisztikus triphop/electropopját nem először hallhatjuk Magyarországon - és talán nem is utoljára -, de az éteri szinti-muzsika és a két énekes (a nagyon dekoratív Nina és az őt szépen kiegészítő Dorian) nagyon jó párosítás. Ha valaki azt érzi, túl sokszor hallotta már a rádióban a Nothing Compares 2 U-t, feltétlenül ezt válassza.

Roia: Sleep Well

Sinead O'Connor koncertje kapcsán logikusan az az aprócska kérdés ötölhet fel bennünk: mit csinált ez a nő az elmúlt 17 évben? Az előbb említett sláger ugyanis - amely egyébként Prince agyából pattant elő -, 1990-ben tűnt fel Sinead O'Connor nagy sikerű, I Do Not Want What I Haven't Got című, második lemezén, és videójával együtt nagyot ütött az egész világon. Ez a szám meghozta számára a nemzetközi sikert : különleges hangja Írország második legsikeresebb énekesnőjévé tette (az első Enya). Ám ezután már csak akkor hallani róla, amikor 1992-ben hatalmas botrányt kavar a Saturday Night Live nevű amerikai tévé-show-ban: Bob Marley War című számát átírva tiltakozik a római katolikus egyház ellen, a dal szövegében utalva a papok gyermekmolesztálási botrányaira. A dal közben szertartásosan széttépi II. János Pál fényképét.

Ez az ellentmondásos magán-show nem tett jót a hírnevének; Am I Not Your Girl? című szvingalbuma megbukik, és ugyan betétdalt ír az Apám nevében című filmhez, énekel Peter Gabrielnek, mégsem sikerül visszatornásznia magát a világhírbe. Pedig az énekesnő más stílusokkal is kísérletezett: ihletet merített a tradicionális ír zenéből, és felfedezte a reggae-kultúrát. Mostani koncertje tartogat meglepetéseket: az egyik kérdés éppen az, hogy vajon korai, sikeres dalaiból énekel-e nekünk, élükön a Nothing Compares 2 U-val, vagy pedig újabb, folkos, reggae-s korszakaiból mutat nekünk ízelítőt. Haja aktuális hossza is talányos.

Sinead O'Connor: Nothing Compares 2 U (emlékidéző)

Fél tíz tájékán érkezik az IWIW Világzenei Nagyszínpadra Eddie Palmieri, a salsával bolondított dzsessz koronázatlan királya: kilenc Grammyt gyűjtött már be, ebből az utolsót éppen idén. Konkurenciája a Wan2-n az ihletért Párizsba költöző amerikai rapper, Beat Assailant, illetve a Faithless, amely már negyedszerre tiszteli meg a Szigetet. Koncertjükről csak az tarthatja vissza a rajongókat, ha már minden szigetes fellépésükön látták őket. Vagy az sem.

A zseniális csapat nagyrészt annak köszönheti népszerűségét, hogy remekül eltalálta, mit lehet kihozni a sokak számára szeletelősnek tűnő dance-ből. Szuggesztív erejű és nem utolsó sorban táncolható, popos számaikkal a dance műfaji határait addig tolták ki, amíg csak lehetett (gondoljunk csak a Mass Destruction című számukra, amely bármely buliban felbukkanhatott, anélkül, hogy kirívott volna). Valószínűleg e filozófia mentén haladva tudtak haladni a korral, 11 év után is megőrizve nép- és korszerűségüket.

Sikerük másik kulcsa tagadhatatlanul az a karizma, amelyet a tagok adnak hozzá az imázshoz: mi lenne a Faithlessből akár az ijesztően vékony, feketebőrű, megszállott Maxi Jazz, akár a szigorú tekintetű szőke amazon, Sister Bliss, vagy akár az örökké a háttérbe húzódó (sosem szerepel a képeken!), de mégis az együttes zenei konceptjét szállító Rollo nélkül? Maxi Jazz buddhista meggyőződése egyébként - leginkább a szövegeken keresztül - rányomja a bélyegét a Faithless világára.

Az első, Relevance című album legnépszerűbb száma: Insomnia

A Bring My Family Back című szám például egy kétéves kisfiú szemszögéből láttatja a család hiányát ("I'm on lonely street age nearly three / Recently Mama's crying all the time"), a Bombs pedig - a legújabb albumról - nem átallotta kijelenteni, hogy háborús világban élünk ("We think we're heroes, we think we're kings"). A spirituális, máshol társadalmi szövegek - főleg, ahogy a komor arcú Maxi Jazz elrappeli őket - lírai szintre emelik az elektronikus ütemek uralta zenét. Hogy az énekes luxusautó-kollekciója hogy illik a buddhista világképbe, arról nem szól a fáma.

Sister Bliss DJ-ként talán még ismertebb, mint a Faithless tagjaként, pedig az együttesben ő felel a szintetizátorért, bár szaxofonon és hegedűn is játszik. Remixeket gyárt, turnézik - és a Fithlesst sem hanyagolja el. Rollo pedig nemcsak a zenét szállítja a csapatnak, illetve producerkedik mellettük, de nélküle Dido hangja sem tűnne fel az albumokon (az énekesnő ugyanis Rollo húga, és első felvételét is a Faithless-szel készítette). Márpedig Dido rekedtes-magas hangja nagyon jót tesz az együttesnek: néha jó kizökkeni Maxi Jazz komor szövegeléséből.

Mass Destruction a No Roots-ról

Négy stúdiólemez (Reverence, 1996; Sunday 8PM, 1998; Outrospective, 2001; No Roots, 2004) után, 2005-ben gondolta úgy az együttes, hogy feloszlik. A No Roots számainak körbeutaztatása a Faithless búcsúturnéjának indult, valószínűleg a koncertek és a greatest hits-album (Forever Faithless - The Greatest Hits) hatalmas sikere is kellett, hogy végül mégse így legyen. 2006-ban új lemezzel jelentkeztek, ez lett a csendesebb felütésű, ambientes To All New Arrivals, az MTV által bojkottált Bombs-szal.

A sokat emlegetett Bombs az utolsó, To All New Arrivals című lemezről

Ezen a számon Maxi Jazz jól otthagyta az ujjlenyomatát: a szöveg a szétbombázott házak, a világban egyedül maradt emberek gondolatait mondja el, miközben háborús jeleneteket látunk mindennapi jelenetek közben. A Faithless mindig azért volt jó, mert őszinte dolgokat csináltak, olyan dolgokról olyan dolgokról énekeltek és zenéltek, amelyekről érdemes - és most is kőkeményen elmondják, amire gondolnak.