Költészet napja: a mi kedvenceink

Eljött az igazság pillanata - a szerkesztőség tagjai most vallanak, kinek a köteteit tartják éjjeliszekrényeiken és kiknek a költeményeit veszik elő poétikus pillanataikban. Van itt Villon, Varró Dani, Bob Dylan, József Attila, Pilinszky és Pajor Tamás, kiderül rólunk sok minden, tavaszi hangulat, depresszió, irónia, de egy biztos: nagyon jó volt e válogatás ürügyén elővenni az agyunk hátsó szegleteiben hányódó verseket. Talán nemcsak mi járunk így, ezért van költészet napja. És neked melyik vers a kedvenced? Bővül az [origo]-antológia.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Balogh Roland

Sziveri János: Bábel
lengő lófejek a csillagok
csörögnek de én csak hallgatok
mint az üvegcse melyhez kavics ha koccan
széttörik bár meg se moccan

édeskés illatok enyvesednek
könnye hullik téli fenyveseknek
piheg a szelíd karácsony
nőm haja akár a bársony

az éjben eső felesel rólam locsog
járdára zuhog csattog a mocsok
ravasz hó helyett a tűk a vatták
életem az ördögöknek adták

erőlködöm emelkedném - nem lehet
rákgyanús maroknyi fekély a lelet
gatya nélkül fetrengek az ágyon
nem is eszem s párnám lehányom

bőröm alá kesztyűs kézzel nyúlnak
elképzelnek ürgének nyúlnak
33 éves lézengő árva apostol
keserű dolgokba megint belekóstol

talán ez már a végső kálvária
a pohárban tiszta víz várja
hogy e megnyomorító tudást
fölismerjem mint Krisztus Júdást

langyos dallamra ráng a szív
bármit ha szólt most visszaszív
andalítóan lágy húgy csörgedez
töri vállamat a fakereszt

általánosít az intenzív osztály
vidd haza csomagod vidd el amit hoztál
szemed tükrét hagyd csak itt nekem
nélküle értelmét semminek nem lelem

csöndesen beborul szenesedik az ablak
lényem legbenső kuckójába raklak
mitévő legyek szállnak
árnyam körül a szárnyak
(...)
Olvasd az egész verset!

Forrás: [origo]

Bányai Zsolt

József Attila: A hetedik

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

Forrás: [origo]

Barok Eszter

Pilinszky János: Francia fogoly

Csak azt feledném, azt a franciát, kit
hajnalfele a szállásunk előtt
a hátsó udvar sűrüjében láttam
lopódzani, hogy szinte földbe nőtt.
Körülkutatva éppen visszanézett,
s hogy végre biztos rejteket talált:
övé lehet a zsákmánya egészen!
Akármi lesz is, nem mozdul odább.

S már ette is, már falta is a répát,
mit úgy lophatott rongyai alatt.
Nyers marharépát evett, de a torkán
még alig ért le, jött is a falat;
és undorral és gyönyörrel a nyelvén
az édes étel úgy találkozott,
mint telhetetlen testi mámorukban
a boldogok és boldogtalanok!

Csak azt a testet, reszkető lapockát,
a csupa bőr és csupa csont kezet,
a tenyerét, mely úgy tapadt a szájra
és úgy adott, hogy maga is evett!
Az egymás ellen keserülő szervek
reménytelen és dühödt szégyenét,
amint a végső összetartozást is
önönmaguktól kell, hogy elvegyék!

Az állatian makogó örömről
a suta lábát ahogy lemaradt,
és semmisülten kuporgott a testnek
vad gyönyöre és gyötrelme alatt!
A pillantását, - azt feledném egyszer!
Ha fuldokolva is, de falt tovább,
és egyre még, és mindegy már akármit,
csak enni bármit, ezt-azt, önmagát!

Minek folytassam? - Őrök jöttek érte;
a szomszéd fogolytáborból szökött.
S én bolyongok, mint akkor is a kertben
az itthoni kert árnyai között.
A jegyzetembe nézek és idézem:
"Csak azt feledném, azt a franciát..."
S a fülemből, a szememből, a számból
a heves emlék forrón rámkiált:

"Éhes vagyok!" - És egyszeriben érzem
a halhatatlan éhséget, amit
a nyomorult már réges-rég nem érez,
se földi táplálék nem csillapít.
Belőlem él! És egyre éhesebben!
És egyre kevesebb vagyok neki!
Ki el lett volna bármi eleségen:
most már a szívemet követeli.

Forrás: [origo]

Bellay Szilvia

Varró Dániel: Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod, szamárfülecskét hajtogatsz neki,

kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt -
mikor megynyugszol, akkor veszted el.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Dömötör Ági

Parti Nagy Lajos: Szívlapát
(holaha zanzák)

"hezitt állok, mást nem tehetek"

Egy originál haza-ötlet
hiányzott péntek éjszaka.
Az égbolt füstös, lomha kotlett,
szállongott rím és vérszaga.
"Elmentem és megyek haza",
de hogy hová, az fel nem ötlött,
fáradt agyam a fellaza
memórián át kikönyöklött.
A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,
múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,
elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.

Ezernyi fajta népbe töppedt,
de hetyke elmebajsza áll,
láttam, egy szónok ordibál:
csak keze van, mit égbe lökhet,
mert bár a múlt merő öröklet,
miért, hogy sorsa íly fatál',
s csörgőként rázva csontos öklet,
azt hiszi, megdeterminál?

Ha nyelvvel és ha felesel,
ha Cola Light, ha langy melasz,
ha pótkávé, mit teleszel
kenyérrel nénikém tavasz,
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,
ha fel-feldobott kő leszel,
ha óvatlan vagy épp ravasz,
és mondjuk puff, és rámesel,
hazám, hazám, te Mol, te Shell,
te szép aranykalászvegasz,
tiéd vagyok, bármit teszel,
tehozzád mindenem ragasz
kodik s adyk.

Mentem haza, s a haza hol van?
halkan szuszogtak kinn a fák,
álltak mint ágyúk, huzagoltan,
s szétágyúzták az éjszakát.
A rím kedvéért: bandukoltam,
mögöttem már a Jászai,
és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,
aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.

Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,
a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min - de nem.

Engem a látvány meghazáztat,
én városom megkönnyezem,
Budapest, mint egy nyári láz hat,
és lázmérővel szúr szemen.
Mint szerteszórt, lágy pislogás,
nézlek, higanygőz partidon,
te százszor összejárt kamás',
mennyit kibír egy versidom,
csámpás rímecskék mennyi ökrét,
és mennyi rep kényt, limlomot,
mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,
vagy most folyik le rajta épp,
titá titá ez töltelék.

A péntek éj most foszlad át,
keletről bordó kombiné,
tolnak egy rózsaszín ladát
az utcán Zombi s Zombiné.
Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.
Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?

Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!
A hajnal már a sarkon áll,
köztisztaságimunka kezd.
Elszódalolt egy évtized,
s bár törmelék az lenne még,
mi csattogott volt, hév tüzed,
akár a gáz, dünnyögve ég,
dünnyög a lumbágós derék,
a század kissé megtized,
kevesebb lend és több kerék,
s nátótag lettek Ischlerék.

Az éjjel bársony nescafék.
Hűltek az utcán, két csapott
kanál és tejporszármazék;
rányitottam a vízcsapot.
Ki ínyenc, az tán fölsikolt,
de lassabb volt a gáz, min
a kávévíz csak tapsikolt,
és dongott, mint a jázmin,
szellőzködött a nagy melegbe,
míg odva mélyén elsimedve
morgott e nyelvi mű miatt,
morogjon, aki buksi medve,
édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs
Még sok-sok jó Parti Nagy-vers

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Janecskó Kata

Nagy Gábor: Júdás imája (részlet)
Olajfa, nárdusliget. Hajló cédrusok.
Fahéjszínű az alkony. Ennyi mégis
maradt nekem, a szemem nem lát s nem tudok
semmit, de mint az állat bújok én is

megfonnyadt levelek ráncaiba, gyökér
s kéreg mögé, a föld alá, a sárba
dörgölődzöm s nem vezeklem az örömért,
hogy jólesik a bőröm borzongása,

tapintása a meleg anyagnak, a test
ahogy testet érint, a vágy s az undor
szűkölő erotikája, hogy élek. Ezt
el kellett mondanom, mégha hazudnom

kényszerített is közben a szemérem. Mert
mint az ég trónusát, hártya takarja
a szavak húsát is. Mint ruha az embert,
bűvös szám a bűnöst. A csend hatalma,

a hallgatásé! A szemforgató imák,
kufár könyörgések! Hisz élek: vér, hús
vagyok. Ha majd megíratnak a bibliák,
én írom be az egyetlen szót. Jézus.

Forrás: [origo]

Kapusi Erika

Áprily Lajos: Köszönet a napsugárnak

Tavaszodik. Holt tavaszok
fáradt szívembe visszajárnak.
S fáradtan is köszönni kell,
köszönni kell a napsugárnak.

Köszönöm, hogy hervadva is
tavaszi halk mámorba estem.
Köszönöm, hogy új fény ragyog
a főtéri aranykereszten.

Köszönöm, hogy kisgyermekek
mezítláb malomkerekeznek.
Ásott tövű vén almafák
fiatalos kedvvel rügyeznek.

Köszönöm a szél jóízét,
aromáját a barka-szagnak.
Köszönöm, hogy hegyoldalon
ibolyászó lányok kacagnak.

Köszönöm, hogy napos gyepen
fehér fénnyel vakít a vászon.
Köszönöm, hogy friss fák alatt
szelíd szívvel megint halászom.

Habos felhők fejem felett
vitorlásan feszülve szállnak.
Üzekedő játékait
köszönöm életnek, halálnak.
Még sok Áprily

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Krich Balázs

Bob Dylan: Kietlen-sor
(Barna Imre fordításában)

Akasztófás anzikszot adnak
Átfestik az útlevelet
A kozmetikusnál matrózok ülnek
A cirkusz megérkezett
Itt jön a vak főkapitány
Megbűvölték és úgy maradt
A kötéltáncoshoz kötve a balja
Jobbja zsebében matat
A rohamososztag meg fészkelődik
Kirajzana már nagyon
Ezt látjuk Nőmmel máma este
A Kietlen-soron

Hamupipőke fesztelen
"Ismerj ki ha tudsz" ragyog
És farzsebbe dugja két kezét
"Bette Davis vagyok"
A színre lép Rómeó így motyog:
"Nekem rendelt a sors"
De rászólnak: "Rossz helyen jársz haver
Jobb lesz hogyha lekopsz"
Mikor elment a mentő
Csönd lesz és csönd honol
Csak Hamupipőke söpröget
A Kietlen-soron

A hold már takarózik
És bújnak a csillagok
A jósasszony be is cipelt
Már minden kacatot
Káint és Ábelt kivéve
Meg a púpos toronyőrt
Most mindenki szeretkezik
Vagy várja az esőt
És a Jó Szamaritánus
Kiöltözik tudom
Mert vurstliba megy ma este
A Kietlen-soron

Jaj úgy féltem Oféliát
Áll az ablak alatt
Csak ma lett huszonkét éves
De már vénlány maradt
A halál neki romantikus
Páncélinget visel
A hit a hivatása és
A bűne hogy élettelen
A szemét a szivárványra szegzi
Mint Noé egykoron
De be-bekukucskál mi van
A Kietlen-soron

Einstein Robin Hood-álruhát hord
És tokban az esze
Erre járt és egy féltékeny
Csuhás is volt vele
"Lövöm a rigót" mondta és
Rémesen villogott
És csatornacsövön pipált
Ábécét szavalgatott
Ma senki rá se nézne
Bár híres volt mondhatom
Elektromos hegedűn játszott
A Kietlen-soron
(részlet)
1965 (Highway 61 Revisited)

Forrás: [origo]

Martinkó József

Pilinszky János: Négysoros
Alvó szegek a jéghideg homokban,
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Nógrádi Attila

József Attila: Születésnapomra
Harminckét éves lettem én --
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" --
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj --

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!
Még több József Attila

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Pataky Kriszta

Paul Verlaine: Holdfény
Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.
Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!

De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.
Több Verlaine és még több romlás

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Pálinkás Szűts Róbert

Pilinszky János: Bár színem fekete
Végűl mindíg Isten útját követtem,
bár színem fekete.
Ezért, ha egyszer elfogadtatom,
úgy leszek az üdvözültek sorában,
mint leeresztett sötét zászló,
becsavart lobogó,
szótlanúl és jelentés nélkűl,
és mindeneknél boldogabban.
Még több Pilinszky-vers

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Ungár Péter

Petri György: Én
Isten egy szem
rohadt szőlője, amit
az öregúr magának tartogat
a zúzmarás kertben.
Olvass Petri György-verseket

Forrás: [origo]

Varga Ferenc

Pajor Tamás: Brék
A mozi, a mozi, a mozi, a moziműsor után kutatsz
vasárnap délután
A feleséged és te túl vagy már a vacsorán
Így válik háztartási eszközzé az eszméd
Sétáló párok egyike lettél
Az afrikai éhezőknek küldöd el a hasad
De nem vigyázol és elméd kétfelé hasad
Ez már dupla pszeudó, ez már tripla csavar
Bunkó nyár, legyőzted a tavaszt
Azóta csak fekszel és legyezgeted magad
Szép zsír, szép hús, de ha élni támad kedve
Hasonlítani kezd rád az asztal fölé emelkedve
Rock and roll boy, West Balkán
Egyedül van és röhög a falkán
Írd tele az utcákat és fogalmazd át a térképet
A mérhetetlen túlzásokban ne tarts semmi mértéket
Az 2 és fél szoba hall-hall-halhatatlanná úgysem tesz
De ha hiszel a feltámadásban
Legalább nem leszel sírköves
Neked törvény, nekem töltény kell
Neked törvény, nekem töltény!
Neked törvény, nekem töltény kell
Neked törvény, nekem töltény!
Olvasd az egészet!

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Weyer Balázs

Ballada, melyben Villon mindenkitől bocsánatot kér
(Szabó Lőrinc fordításában)

Papok, apácák, medikánsok
És mindenféle fráterek,
Járdanyüvők, henyék, lakájok
És kisasszonykák, akiket
Szép, testhezálló ruha fed,
Sárga cipőben délcegen
Bohóckodó szerelmesek;
Bocsássatok meg mind nekem!

Csecsmutogató, könnyü lányok,
Kik a vendéget lesitek,
Hetvemkedő, lármás vagányok,
Majomtáncoltatók, veszett
Szemfényvesztők, bolond fejek,
Kart karba fűző, szemtelen,
Füttyös csitrik, sihederek;
Bocsássatok meg mind nekem!

Tirátok, ti kutyák, betyárok,
Kik rabkosztra vetettetek,
Oly étkekre, hogy utánok
Ma a ganéj is élvezet,
Csak durrognék, de nem lehet,
Mert ülök az ülepemen.
Na, martuk egymást eleget;
Bocsássatok meg mind nekem!

AJÁNLÁS
Ólmos furkók, vaskötegek,
Táncoljanak fejeteken
S habár a bordátok recseg;
Bocsássatok meg mind nekem!